8. Újdonságok

Sziasztok! A sztori végén megint  lesz egy kis időbeli ugrás, de szerintem nem bánjátok, ha sok rizsa kimarad (bár ha olvasnátok az amúgy szerintem unalmas és elhanyagolható szálakat is, írjatok és teszek fel olyan részeket isJ) Mint már említettem, a sztori elég intenzív szálon fog mozogni, és ezekben a bekezdésekben szerintem kezd visszajönni amit előre beígértem. Remélem nem okozok csalódást senkinek sem! Jó olvasást:)

de édes♥

A hátam mögött feküdt, szorosan hozzámsimulva.Ujjainkat összekulcsoltuk. Felemeltem és néztem, ahogy ujjaink tökéletesen illettek egymáshoz. Úgy éreztem, hogy soha többé nem akarom elengedni. Mik ezek a fura érzések? Alig ismerjük egymást 2 hónapja, és én máris ennyire függök tőle. Magamra sem ismertem hirtelen, mégis annyira jólesett, tetszett a pillanat, és hosszú idő óta először feledkeztem meg a gondokról egy fiú mellett.
-Soha többé ne engedj el. –fordítottam felé arcomat, már amennyire a nyakam engedte, és lehunyva a szemeimet suttogtam a szavakat.
-Meg sem fogsz tőlem szabadulni! –mosolygott édesen, majd finoman megcsókolt. Nem akartam, hogy végetérjen a pillanat, de sajnos muszáj volt készülődnünk, mert nagy valószínűséggel…
-Már biztos keresnek minket!
-Direkt mondod ki a gondolataimat? –nevettem fel. –De igazad van, mennünk kéne. Hátára fordítottam és a derekára ültem. Lehajoltam hozzá és gyorsan végigpusziltam a felsőtestét. Felült és átölelt. Számat kereste, amit keservesen hosszúnak tűnő másodpercek alatt meg is talált. Aztán elváltunk egymástól és gyorsan felkapkodtuk magunkra a ruháinkat. Zayn kidugta a fejét a folyosóra, és mikor felfedezte, hogy senki sincs itt, kijöttünk mindketten. Még egy gyors puszit nyomtam a szájára, majd nagy vigyorral az arcomon elindultam lefelé, és ő is jött velem.
Lementünk a nappaliba és a többiek még mindig nem voltak sehol se. Leültem a kanapéra és Zayn szorosan mellém ült. Löktem rajta egyet nevetve.
-Megláthatnak. –suttyogtam.
-Nem érdekel. –vigyorgott a képembe amivel felbosszantott. Csókolni, ölelni akartam és el sem engedni többé.
-Hagyd ezt abba, vagy megcsókollak! –hunytam le a szemem és egész közel hajoltam hozzá, hogy a suttogásom alig hallható legyen. Erre ő válasz helyett egy puszit nyomott a számra.
-Bolond! –pattantak ki a szemeim és elmosolyodtam.

-Jajj de szép állat ez a Milly! Elbűvölő! –lépett be a szobába Trisha és szúrós pillantásokat vetett felénk. Kicsit megijedtem, hátha látott valamit, aztán eszembe ötlött, hogy az ablakokon kívülről nem lehet belátni. Hu… hála az égnek.
-Szerintem is nagyon szép! –jött be Tom és szorosan mellettem helyet foglalt. Zayn undort kifejező arcán nevetnem kellett. Fel is nevettem.
-Mi van kicsim? –nézett rám Tom értetlenül.
-Semmi, eszembe jutott, hogy… hogy Oscar mennyire fél tőle. –rögtönöztem elég hihetően.
-Hát kisasszony meg ne haragudjon, mélységes tisztelettel fordulok Önhöz, de mégiscsak egy ragadozó állatról van szó. –utánozta Zayn.
-Természetes, senki sem ítéli el a félelmei miatt. –utaltam a frakkos férfira.

A nap egészen jól telt, beszélgettünk és elbújtunk Zaynnel rengetegszer, egy-egy lopott csókért. Kezdem azt érezni, hogy… nem is tudom. Nagy szükségem van rá, ha ő nem lenne biztosan belehülyülnék ebbe a helyzetbe, amibe a saját hülyeségemből másztam bele. Már beismerem, hogy nagy hiba volt. Nem kellett volna kikezdenem ezzel az emberrel, inkább lennék egyedülálló és vagyontalan, mint egy ilyen ocsmányság barátnője és gazdag. Hányingert kapok tőle, és még csak arra is képtelen vagyok, hogy miközben ő tesz a magáévá Zaynre gondoljak, mert annyira rossz vele, Zaynnel meg annyira… minden olyan más és jó vele.
Eljött a lefekvés ideje és mivel elég sokszobás ez a ház Tina rábírta Tomot, hogy itt aludjon, ő pedig ragaszkodott hozzá, hogy én is maradjak. Miattam Zayn is itt maradt és anyu is.
-Szívem?
-Pillanat még elmegyek gyorsan felfrissítem az arcom! –futottam a fürdő felé és éppen Zayn is akkor ért be.
-Ez jó időzítés. Figyelj kb. fél percem van! –csuktam magunkra az ajtót.
-Mi az?
-Könyörgöm segíts rajtam! –szorítottam meg a kezeit és mélyen a szemeibe meredtem.
-Mi történt?
-Vele kell aludnom de nem akarok, könyörgöm! Megint meg akar majd …
-Segítek neked, valamit kitalálok! Megesküszöm, nem hagyom, hogy még egyszer bántson!
-Szeretlek! –csúszott ki a számon, amin szerintem még jobban meglepődtem mint ő. Bár nem annyira, mint az ezt követő válaszán…
-Én is. –mosolyodott el. Erősen átöleltem a nyakát és még utoljára beszívtam az illatát.
-Stephanie! –hallottam Tom hangját. Két tenyerem közé fogtam Zayn arcát és gyorsan nyomtam pár puszit a szájára.
-Sietek, ne aggódj!
-Köszönöm! –mosolyodtam el és kiléptem az ajtón.
-Mit köszönsz?
-Csak… holnap megígérte, hogy segít egy… -közelebb léptem hozzá és elkezdtem suttogni. –Meglepetést szerzünk Tina-nak.
-Milyen meglepetést?
-Nem mondom el! –mosolyogtam majd berontottam a szobánkba. Háttal álltam neki, arcom elfancsalodott. Hogy fogom ezt túlélni. Siess Zayn, nagyon kérlek!



Zayn szemszöge:

Éppen azon törtem az –sok lány által szépnek is tartott –okos kis fejecskémet, hogy mit találjak ki Stephanie megszöktetésére. Először arra gondoltam, hogy beengedem a házba Millyt, ő úgy is szép nagy felfordulást keltene, mert törne zúzna idebent, de aztán ezt az ötletet elvetettem. Az ágy szélén ültem és törtem a fejem egyre jobban, mikor belépett Tina a hálóruhájában. Végigmértem, de különösebben nem hozott lázba. Már nem. Minden gondolatom Stephanie körül forgott. Az is érdekelt volna, vajon komolyan gondolta amit mondott, vagy csak pillanatnyi elmezavar miatt csúszott ki a száján? Az se lenne rossz, mert akkor a tudatalattija irányította volna, ami tudósok szerint mindig a valóságot tükrözi. Nagyon jó érzés, hogy valaki számít rám és függ tőlem, viszont óriási teher is. Csak agyaltam és agyaltam mikor egy meleg érintést éreztem az arcomon.
-Baj van drágám? Annyira gondterheltnek tűnsz?
-Csak... elgondolkoztam pár dolgon. Semmi komoly. –mosolyodtam el.
-Az jó, mert… tudod szeretnék mondani neked valamit. Csak… sohasem volt még ilyenben részem és fogalmam sincs, hogy hogyan kezdjek bele.
-Miről van szó?
-Én..
-Bátorság. –mosolyodtam el.
-Akarom! –nyögte ki csukott szemekkel.
-Mit? –fogalmam sem volt róla, hogy mire gondol. Igazából mindenre gondoltam.
-Azt. –nyitotta ki a szemeit és nyomatékosítóan bólintott egyet.
-Mit azt? –most már komolyan minden átfutott az agyamon, csak az nem, amire megkért…
-Le akarok feküdni veled!
-Mi… mi… mi? –makogtam mint egy idióta.
-Mi olyan meglepő ebben? Már több mint egy fél éve együtt vagyunk!
-Hát, csak eddig olyan határozottan ellenezted a dolgot.
-Most viszont nem ellenzem, sőt, rettenetesen hajt a vágy és a kíváncsiság! Szeretnélek végre… azt akarom, hogy csak az enyém legyél, senki másé! –mondta, majd megcsókolt. Olyan furcsa érzések kavarogtak bennem, de egyik sem pozitív volt. Valahogy az a varázs, ami régen eluralkodott a kapcsolatunk felett, már megszűnni látszott. Csókjában nem volt már semmi izgató, nem hiányzott volna, ha többé nem részesít benne. Bűntudatom volt, hogy azt ami ebből a kapcsolatból hiányzik, egy másikban tökéletesen megtaláltam. Talán még többet is kaptam, mint amennyit kerestem.
-De…
-Most mi van, úgy tudtam te is akarod!
-Nem erről van szó, csak megleptél. Biztos, hogy akarod?
-Sohasem voltam még semmiben sem ennyire biztos!



Stephanie szemszöge:

A percek csak teltek és teltek, de semmi jelét se adta Zayn annak, hogy igyekezne valamiféle cselt kitalálni annak érdekében, hogy én elmenekülhessek innen. Már megint éreztem a húsos ujjakat a fenekembe markolni, amelyek magukra rángattak. Ma másodszor kellett elviselnem, hogy egy olyasvalakit kell kielégítenem, akire egyáltalán nem vágyom. Ölébe kapott és elkezdett rángatni magán mint egy idióta. Rettentően fájt most is. Egy könnycsepp gördült le az arcomon és közben Zaynre gondoltam. Nem hagyhatott csak így cserben, mikor annyira számítottam rá, hogy segíteni fog nekem…

Reggel…

A nappaliban ültem és a kávémat szürcsölgettem. A tegnap este igen mély nyomokat hagyott bennem fizikailag, alig bírtam megmozdulni, annyira fájt ott lent. Minden mozdulatom maga volt a valóra vált rémálom. Sírni tudtam volna, annyira borzalmas volt, de tartottam magam.
-Jóreggelt. –jött le Zayn megviselt arccal. Nem válaszoltam neki, rá sem néztem. Rettentően haragudtam rá.
-Szia Steph… -ült le mellém bűnbánó képpel. Egyből elkaptam a tekintetem és felálltam, hogy elmenjek onnan. Azonban ez egy kisebb tortúrával ért fel.
-Mi történt veled? –nézett rám szomorúan.
-Tudod… -csuklott el a hangom, már a sírás fojtogatott. –Tudod mennyire fáj az… -közelebb léptem és suttogtam. –Hogy mennyire fáj…
-Mit művelt veled?
-Rettenetesen fáj, ha úgy erőszakolják beléd a micsodájukat, hogy te egy cseppet sem vagy felkészülve rá.
Semmit sem felelt. Lehajtotta fejét és kezemet a szájához emelve apró csókokat nyomott a kézfejemre.
-Szörnyen sajnálom. Rettenetesen! –állt fel, és egészen közel lépett hozzám.
-Nagyon fájt. –csordult ki egy könnycsepp a szememből. –Annyira bíztam benne, hogy sikerül megszöknöm és nem kell még egyszer átélnem ezt!
-Sajnálom…
-Miért nem csináltál semmit?
-Na az is egy szép fejezet…
-Mi történt? Valami baj van? –egy kicsit aggódtam.
-Tina… kitalálta, hogy ő szexelni akar.
-Mi? –nevettem fel hangosan. –A kis aggszűz akcióba lendül. De ugye nemet mondtál!? –Nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét.
-Te hülye vagy? –suttogtam mérgesen.
-Mit tehettem volna? Ti foghatjátok arra, hogy megvan, de én mit mondjak, elhagytam a kukimat?
-Kuki? –nevettem fel. –Nem túl férfias megnevezés!
-Jól van most nem ez a lényeg. Mit tehettem volna?
-De ugye nem volt jó?
-Nem. Ebből a szempontból megnyugodhatsz! Sikongatott, hogy fáj neki és nem tudtam már mit csinálni.
-Fáj? Ajánlom neki Tomot… az maga a borzalom hozzád képest.
-Köszi.
-Nem ezt nem úgy értettem. Tudod, hogy nem bírom ki nélküled. –hajoltam a nyakához és egy puszit nyomtam rá, amibe beleremegett.
-Remélem annyira elment tőle a kedve, hogy soha többé nem akarja majd…
-Én is remélem, mert a gondolat, hogy te az övé vagy rettenetesen szar érzés, még ha csak egy fél órára is. Senkivel sem akarok osztozni rajtad! Te az enyém vagy! Csak az enyém! –puszilgattam a nyakát finoman.
-Ne tedd ezt velem Stephanie… nagyon kérlek. –remegett a hangja.
-Menjünk együnk valamit! –indultam el, de nagyon fájt minden lépés. –Az élő istenre esküszöm, hogy egyszer minden elszenvedett percemet meg fogja keserülni!
-El kellene mennünk megint pár napra!
-Persze és nem is lenne feltűnő, hogy mindig egyszerre utazunk el. Senki se hülye.
-Mit sutyorogtok ti itt? –kacarászott fel idétlenül Tina.
-Magán ügy. –vágtam oda flegmán.
-Nocsak.. roppantmód kíváncsi lennék, hogy miféle magánügyed lehet az én barátommal! –hangsúlyozta ki az én szót.
-Nem hiszem, hogy nagyon érdekelne. Már ha csak nem akarsz patakokban könnyezni hosszú fájdalmas órákon keresztül!
-Ez meg mit jelentsen?
-Semmit. Csak ne akarj már mindent tudni!
-Mi bajod van ma? Már kérdezni sem lehet semmit?
-Nem, hagyj engem békén! –siettem ki a konyhából, már amennyire az állapotom engedte. Zayn hangját hallottam, ami azt motyogta, hogy rettenetes éjjelen vagyok túl. És igen. Felért egy megerőszakolással. Legalább annyira élveztem a dolgot.

Ebéd előtt kimentem a parkba egy kicsit levegőzni. Épp az egyik padon ültem, mikor megéreztem egy gyengéd érintést. Végigsimított a karomon. Elmosolyodtam. Anélkül tudtam, hogy ki az, hogy rá kellett volna néznem. Nem csak az arcom mosolyodott el, hanem a szívem is.
-Szia. –suttogta a fülembe, miközben átölelte a vállamat és magához vont. Egy apró puszit nyomott a homlokomra, majd pár másodperces csönd állt be. Élveztem a szótlanságot, már az is jólesett, hogy vele lehetek, érezhetem a közelségét és hozzábújhatok.
-Hogy hogy lejöttél?
-Meghallottam, mikor mondtad, hogy lejössz a parkba. Beszélni szerettem volna veled mielőtt elmegyek.
-Elmész? De hát hová? –kaptam fel ijedten a fejemet.
-Amerikába 3 hónapra. –hajtotta le szomorúan a fejét.
-Nem… nem hagyhatsz itt! –sírtam el magam és mellkasába fúrtam a fejem.
-Tudod, hogy nem akarlak, de nem jöhetsz velem. Még Tina-nak is maradnia kell.
-Mikor indulsz?
-Ma este. Nem akartam búcsú nélkül elmenni. –szemei szomorúan csillogtak, mégis valamiért most tűnt a legszebbnek ragyogásuk, mióta ismerem őt. Olyan őszinte, érzelmekkel teli csillogás volt. Nem bírtam uralkodni magamon, óvatos csókot nyomtam a szájára.
-Nagyon fogsz hiányozni!
-Te is nekem Stephi. Nagyon!


1 hónap múlva…

Az elmúlt egy hónapban kezdtem begolyózni teljesen, úgyhogy egy olyan elhatározásra jutottam, amire ha 3 hónappal ezelőtt kellett volna gondolnom, lehet, hogy előbb öltem volna meg magam, mintsem ezt véghezvigyem. Az elhatározás a következő: fogtam a legdrágább ékszereimet, amik többnyire gyémántokkal és drágakövekkel voltak kirakva, arany illetve fehérarany burkolatban, és elvittem az ékszer felbecsülőhöz. Mindegyik egy vagyont ért, ezt eddig is sejtettem, mégsem voltam tisztában a tényleges árukkal. Felbecsülték nekem, én pedig eladtam őket. Eladtam, hogy a befolyt pénzt egy repülőjegyre, az ahhoz szükséges további iratokra, illetve a szálloda kifizetésének az összegére költhessem. Igen, ez pont azt jelenti, aminek látszik. Feladtam a múltam egy részét, hogy olyasvalamire szentelhessem, ami egy szép napon talán a jelenemet és a jövőmet fogja képviselni…