35. Egy képzelgés

Sziasztok! Hot + 18 for life! Lets enjoy it aha! :)

Élvezkedjetek! A kövi rész nem tudom mikor lesz, igyekszem amennyire tőlem telik, ígérem! Köszönöm a támogatást, nagyon jólesett! :) ♥

freakin' perf ♥ 

Feküdtem az ágyon és a plafont bámultam. Senkisem volt rajtam kívül a házban. Legalábbis ezt hittem…
Egy tanga és egy melltartó volt rajtam, mondván a fiúk úgyis elutaztak, semmi veszíteni valóm nincsen. Nem fognak meglátni. Könnyed léptekkel suhantam le a konyhába egy pohár innivalóért. Behajoltam a hűtőbe, mert az ajtóban alul volt egy bontatlan üveg narancslé. Mikor felegyenesedtem azt hittem szívrohamot kapok. Harryvel találtam szembe magam, aki hatalmas mosollyal legeltette a szemeit rajtam. Pillanatnyi zavarom elmúlt és szexi mosolyára összpontosítottam.
-Kívánatos vagy.
-Harry nem kell mindent kimondani ami eszedbe jut! –nevettem fel.
-Pedig néha jólesik.
-Nekem úgy tűnt, hogy mindig.
-Ha már így belebonyolódtunk ebbe… kurvára kívánlak…
-Hát elég szar ügy, mivel csak te vagy itthon.
-Én bevenném Zaynt, de ha egyszer nincs itt, hát nincs itt! –kapott fel a combomnál fogva.
-Harry mit művelsz?
-Meg foglak dugni. –felültetett a pultra és szétnyitotta a lábaimat. Közéjük furakodott és letolta magáról a melegítő nadrágját. Szenvedélyesen megcsókolt, miközben ujjai egyre feljebb csúsztak a combomon. Rázott a hideg az érintésétől. Ujjaimmal megmarkoltam a konyhapultot olyan erősséggel, hogy elfehéredtek. Kívántam őt minden porcikámmal. Nem először lenne dolgom vele és hát nagyon érti a dolgát, az az igazság…
Szinte letéptem róla a felsőtestét galád módon takaró pólót és végigsimítottam rajta jólesően. Kirázta a hideg.
-Harry… -búgtam bele a fülébe, mikor keze rátalált a leggyengébb pontomra. Beleremegtem…
-Ne… ne kínozz! –sikkantottam fel szakadozottan.
-Pedig imádom mikor alattam hullámzik a tested a gyönyörűségtől. Megőrjítesz!
-Kérlek Harry… ne kínozz… könyörögve … kérlek! –szinte már sírtam.
-Jól van, ahogy gondolod. –mondta halkan, majd visszahúzta magára az időközben lekerült nadrágját és a nappali felé indult.
-Mi… MIT MŰVELSZ? –ordítottam rá.
-Te kérted, hogy ne kínozzalak! –nézett fel a válla fölött és kajánul vigyorogva kiment. Összeszedtem minden lelki erőmet és utána mentem.
-Te mégis mit… mit… mit képzeltél? –úgy lihegtem, mint aki lefutotta a maratont.
-Nem tudom, mit képzeltem? –rántotta meg a vállát és széttárta a karjait ártatlan fejjel.
-Na megállj te kis szarházi! Te utolsó kis söpredék! –mentem oda hozzá és belemarkoltam a hajába. Erősen magához rántott, én pedig izmos felsőtestének feszültem.
-Úgy felizgat mikor ilyen mocskosul beszélsz hozzám! –motyogta, miközben én a nyakának estem, és kezemmel nekitámadtam a nadrágjának. Eltolta finoman a kezeimet.
-Hmmmm! –nyögtem, miközben száját az övére tapasztottam, ezzel jelezve, hogy baromi jó lenne már, ha nem ellenkezne. Újra megpróbálkoztam ezzel a hadművelettel, ismét sikertelenül.
-Harry! –pirítottam rá, gondolván az ezt követő próbálkozásom sikeres lesz. Azonban ez is kudarcba fulladt..
-Ajj! Fejezd már be!
-Mit is? –búgta kellemes hangon a nyakamba.
-Megadhatnád magad végre!
-Szeretnéd, mi?
-Hát ami azt illeti, már ELÉGGÉ! –kiabáltam rá.
-Na mi van kislány? Felizgattalak?
-Harry ne csináld már! –hisztiztem. Már a könnyeimmel küszködtem.
-Sírj csak! Nem kapsz meg olyan könnyen! Azt akarom, hogy könyörögj értem!
-Már fél órája könyörgök érted, de ezt nem bírom! Olyan mint a drogelvonó!
-Bennevagyok, hogy hamarabb megkaphass. Viszont az ahhoz vezető út egy szerepjáték lesz!
-Benne vagyok, mindenben benne vagyok! –puszilgattam a nyakát.
-Lassan a testtel!
-Értettem. –vágtam magam haptákba, pedig nagyon nehezemre esett. Ő elszaladt…
-Ülj le szépen! –mutatott a székre, amivel visszatért és letette a nappali közepére.
Teljesítettem, amit mondott.
-Most pedig végig kell nézned, ami magammal művelek, úgy, hogy nem érhetsz hozzám!
-Te…tessék? –kerekedtek ki a szemeim.
-Csak figyelj. Ha jól viselkedsz kapsz egy kis jutalmat! –benyúlt a nadrágjába és csak annyit láttam az anyagon keresztül, hogy a keze fel-le mozog. Körülbelül 5 percig bírtam a dolgot, aztán a kezeim elindultak felé és a csípőjére tapasztva őket letérdeltem elé.
-Rossz vagy! –pirított rám. –Várj itt! –felszaladt az emeletre és kb 2 perc múlva visszajött egy nyakkendővel.
-Most mi… -fogta a kezeimet és a székhez kötözte.
-Ez annyira nem ér… ne kínozz már! –újra a nadrágjába nyúlt.
Össze vissza vonaglottam már a széken miközben ő kéjesen nyögdécselt. Nem csinálta végig a dolgot, de addig igen, hogy nadrágját majd átszakította a kedvenc testrésze.
-Jó kislány! –mosolygott és közelebb hajolva szenvedélyesen megcsókolt. Nyelvemmel azonnal övét kerestem, és hamar meg is találtam. Belenyögtem a csókunkba.
-Na ez a nem semmi! –simított végig a hátamon. Igen, teljesen leizzadtam közben.
-Most már végre befejezted? Kiélted az elfojtott vágyaidat, te terrorista?
-Azt hiszem! Na figyelj! –kötözte ki a kezeimet, amiket már elszorított a nyakkendő, ahogy próbáltam megszabadulni tőle.
-Szükséged van egy kis előjátékra?
-Igen Harry! Ez minden vágyam! –nevettem fel keserűen. Leült a székre.
-Na?
-Na mi? –néztem rá értetlenül.
-Azt művelsz velem, amit csak akarsz…
-Ez most komoly? –szaladt széles vigyorra a szám.
-Nem, viccelek!
-Megfogadom! –odaléptem hozzá és lerángattam róla a nadrágját. Szabályosan belevetődtem az ölébe.
-Végre! Istenem… -sóhajtottam egy nagyot.

-Stephanie! Ébredj már fel!
-Zaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaayn! Ezt nem hiszem el!
-Mi van? Rosszat álmodtál?
-Nem… nagyon jó álmom volt! –mosolyodtam el és kimentem a fürdőbe. Elvégeztem a reggeli teendőimet, majd egy erős szorítást éreztem a hasamban. Lenéztem és pizsamanadrágom pirosra színeződött…

Drágáim! :(

Ne haragudjatok, de egy kis időre távol leszek ettől a blogtól:( Talán 1 hét, lehet, hogy kevesebb. Megbuktam a nyelvvizsgán és nagyon szeretném bepótolni azokat, amiken már ott, a vizsga időpontjábban éreztem, hogy el fogok vérezni:S Remélem nem utáltok most nagyon, ígérem, hogy amint visszatérek fellendülök rendesen, csak most annyira görcsben van a gyomrom, meg annyit készülök, hogy egyszerűen nem fér bele.. NAGYON SAJNÁLOM:(

34. Emlékek

Sziasztok! Bocsi, hogy nem hoztam eddig új részt, de se ihletem, se kedvem nem volt írni :/ Meglátszik ezen a részen is, szerintem elég keservesre sikeredett. Na mindegy. A történetről annyit, hogy ez egy visszatekintő rész, bár szerintem ez a végéből akkor is kiderült volna, ha ide nem írom ki, elég egyértelmű:) remélem azért lesz akinek tetszik majd, és azt is, hogy megdobtok pár véleménnyel :)

Ültem a nappaliban a kanapén és ő engem nézett. Gyönyörű barna szemei csillogását ugyan csak a periférikus látásommal láttam, mégis erősebben ragyogtak rám, mintha valaki más szemtől szembe bámulna rám. Izgatta a fantáziámat, hogy vajon miért néz engem ilyen elgyengülten, ilyen kedvesen, ilyen gyengéd pillantásokkal, mikor körülbelül fél méterre ül tőle a barátnője, aki elvileg fontos a számára. Első pillantásra magával ragadott ez a fiú, képtelen voltam a nyugalomra. Szívem össze-vissza kalapált, pedig eldöntöttem, hogy soha nem fogok beleszeretni. A tegnapi este után sem éreztem magam nyeregben Tina-val szemben, annak ellenére sem, hogy az ő szobájában elégítettem ki az ő barátját, az ő buliján, amiről ő volt az egyetlen, aki elmenekült. Miért is éreztem volna azt, hogy nyertem, miközben még mindig együtt vannak, és ennyi az egész, amit Zaynből kiváltottam ezzel: bámul engem. Képtelen voltam elfelejteni azokat a vágytól lyukat égető pillantásait, amiket akkor küldött felém, miközben rajta munkálkodtam. Egy lotyónak éreztem magam, hogy csak úgy kezelésbe vettem alig 1 nap ismertség után, de annyira fűtött a vágy, hogy ilyesmire folyamodjak. Sosem szerettem Tina-t. Mindig irigy voltam rá, mert az ő élete mindig tökéletes volt az enyémmel szemben. Az én szüleimnek meg kellett dolgozniuk a pénzükért, ő beleszületett a vagyonba. Neki mindig tökéletes pasijai voltak, annak ellenére, hogy sokkal csúnyább mint én, és egy kis nyomi. Annyira prűd, maradi, ódivatú. Nem értettem, hogy ez az arab fiúcska hogy lehet oda egy ilyen nőért? Aki még a szükségleteit sem tartja tiszteletben. Újra és újra a szemem előtt lebegett a pillanat, mikor teljesen kikészítettem őt. A takaróba markolt, másik kezével rászorította a fejére a párnát és hangosan felnyögött. Remegtek a térdei miközben tenyereimet a combjára simítottam. Aztán felfelé haladtam és feltolva a pólóját, az alhasát puszilgattam. El kellett mosolyodnom ezeken az emlék képeken, majd tekintetemet a folyamatosan engem bámuló szempárhoz szegeztem. Ekkor felfüggesztette a stírölésemet, elkapta a tekintetét rólam. Mérges arcot vágott, de nekem nagyon imponált valamiért. Annyira vágytam rá, hogy újra vele lehessek. Érezni akartam újra puha ajkait az enyémen, bársonyos érintését a tarkómon, a teste mellegét, a finom illatát… nemes egyszerűséggel vágytam rá. Baromira. Soha senkire sem még ennyire az életemben, pedig már a második x-et taposom.
Arca tökéletességében gyönyörködtem. A határozott állvonalán, a finom borostáján, a vastag szemöldökén, a halványan ívelt száján. Miért váltott ki belőlem ilyesmit? Csak mert jól néz ki? Nem… ez valami egészen más. Jól néz ki nagyon, de nem ez ragadott magával. Valami van a kisugárzásában, ami ellenállhatatlanná tette a szememben. Már egy hónapja volt a buli, ahol szórakoztam vele, mégis ennyi a maximum, amire jutottam vele. Bámultuk egymást egyfolytában. A mai nap mégis másképp alakult, mint a többi…

Kilátástalannak láttam a helyzetemet Zaynnel kapcsolatban. Tina úgy dörgölőzik hozzá állandóan mint egy tüzelő macska. Még a hangja is olyan. Annyira irritál, hogy be tudnám verni a pofáját. Kimentem a konyhába inni, ahová Zayn is követett. Nagyon meglepődtem ezen.
-Beszélhetnénk?
-Persze. –tettem le a poharat, mert annyira remegett a kezem, félő volt, hogy elejtem. –Miről lenne szó?
-Rólunk.
-Rólunk? Van olyan, hogy mi? –incselkedtem vele.
-Lenne? –nézett szemeimbe gyilkos szépségű pillantásaival.
-Miért csinálod ezt? Neked ott van az a nyomo… ott van Tina.
-Hali! –lépett be az emlegetett degenerált. Legszívesebben felemeltem volna a kést az asztalról és feltűztem volna az ajtóra, amiért megzavarta a beszélgetésünket. Odalépett Zayn mellé és csontos ujjait a mellkasára vezetve hozzá bújt. Fejem akkorára dagadt mint egy Zeppelin.
-Tina? –mosolyogtam rá erőltetetten.
-Ja, csak annyit szerettem volna mondani, hogy Zaynnel, Harryvel és Lou-val moziba megyünk. Esetleg lenne kedved velünk jönni?
-Persze, miért ne jönne. –Zayn.
-Hát nem tudom, nem fogok zavarni? –tettem az ártatlant.
-Nem, dehogy is! Na akkor ezt megbeszéltük. Csinálok egy teát, kértek?
-Majd én csinálok, hagyd csak!
-Köszi! –majd kimentek a konyhából. Körülnéztem a szekrényben a teafilterekért kutatva. Ekkor észrevettem egy kis levelet, amiben apró fehér tabletták figyeltek. Megnéztem a dobozát, hogy mégis mi az. Hashajtó volt.
Kivettem vagy 5 darabot belőle, és egy kanál segítségével összetörtem őket. Beleszórtam Tina poharába.
-Lehet, hogy én nem fogok zavarni, de hogy te sem, az is biztos! –nevettem fel, miközben megkevertem a teát.
Ördögi kacaj uralkodott el bennem, miközben átadtam Tina teáját. Idiótán vigyorogva kezdte el szürcsölgetni azt.
-Egy fél óra múlva indulunk, jó?
-Nekem teljesen! –mosolyogtam, miközben az járt a fejemben, hogy te biztos nem érsz el odáig úgy, hogy be ne kakálj.

Kicsit elkámpicsorodtam mikor még a moziban való sorban állás alatt sem hajtotta őt a tatár. Gondoltam ez teljesen elfuserált ötlet volt.
Aztán beültünk a terembe, már tíz perce ment a film, mikor nagyon elkezdett mocorogni. Odasuttogott Zaynnek valamit, majd felállt és kiszaladt a teremből.
-Mi történt vele?
-Szükségletei adódtak. –oh, szóval mégiscsak jó az a hashajtó.
Körülbelül tíz perc múlva visszajött, de nem sokáig maradt itt. Aztán Zayn telefonja elkezdett rezegni.
-Hallo? –sutyorgott bele. –Jól van szívem, ahogy gondolod. Majd megyünk mi is! Szia.
-Hazamegy?
-Igen.
Ezek a mondatok teljesen boldoggá tettek. Harryék alszanak, a többiek a filmet nézik. Én körülbelül egyetlen momentumát se tudnám feleleveníteni a filmnek, még a címét sem tudom, folyamatosan Őt bámultam alatta.
-Izgalmas vagyok? –kérdezte mosolyogva. Legszívesebben odabújtam volna hozzá és addig csókolgatom amíg meg nem adja magát és rám nem ugrik végre. Annyira vágytam rá, hogy elmondani képtelen vagyok… csak figyeltem őt csendesen. Elmosolyodtam és belepusziltam a nyakába. Meglepett vele, hogy mosolyogva fogadta.

Az volt életem leggyönyörűbb napja. Onnantól kezdve, hogy ebbe a moziba betettük a lábunkat, és Tina Wilsont kiiktattam egy pár hashajtóval, Zayn Malik hozzám tartozott végleg. Egy hatalmasat szexeltünk a mozi hideg padlóján. Sohasem gondoltam volna, hogy a buli óta eltelt egy hónap alatt az a rengeteg kekeckedés, amit egymás felé irányítottunk ki fog robbanni belőlünk. Sosem gondoltam volna, hogy így el fogja veszíteni a fejét. Megcsalta Tina-t. Velem…
Kimentünk a moziból, és mivel foltosra szívtam a szenvedélytől a nyakát, ezért feljött hozzám. Elterveztünk mindent. A nap, ami úgy indult, hogy „a hátam mögött” stírölt, és esélyt sem láttam arra, hogy valaha mi egymáséi legyünk, így ért véget… kétszer is szeretkeztem vele 1 óra szünettel közbeékelve…


-Mi van drága, annyira elgondolkodtál. –puszilt bele a nyakamba, miközben a kandalló előtt ültem, ő pedig a hátam mögött, és átölelt.
-Csak elgondolkodtam, hogy hogyan szereztelek meg magamnak. –fordítottam  hátra a fejem és rá mosolyogtam halványan. Adott egy puszit az arcomra.
-Nem volt olyan nehéz dolgod szívem. Az első pillanatban a tiéd lettem.
-Ahhoz képest elég makacs voltál. –nevettem fel.
-Valóban. Féltem attól, hogy elárulok valakit aki nem érdemli meg. De nem tudtam harcba szállni az érzéseim ellen. És azok nagyon feléd húztak engem…
-Emlékszem, hogy bámultál és azt hitted nem veszem észre.
-Amatőr vagyok az ilyesmiben. –nevetett. –De nem bánom, hogy így alakult.
-Én sem. –mosolyodtam el. –Szóval, hová is megyünk ma?

33. Az első nap Párizsban

Sziasztok! Itt az új részecske :) Jó olvasást:)

 pitsa ♥:D

Szenteste…


Zayn szemszöge:

A mai napom egy az egyben egy őrült rohanás, reggeltől estig. Hajnalban Stephanie úgy vesén rúgott, hogy vissza sem bírtam aludni, annyira kiverte az álmot a szememből. Aztán olyan 7 óra körül felébredt ő is, gyorsan összecsomagolta a ma reggelre még szükséges holmijait is, aztán kitalálta, hogy ő mangót akar enni, ami jól meg van érve, mert az olyan finom édes, ő pedig imádja, és most meg fog halni, ha nem ehet egy szép, pirosra érett mangót.. Puff Malik, most feladták neked a leckét. Lementem a boltba körülnézni. Találtam avokádót, papayát, igaz elég zöld állapotban, de legalább volt. De mangó, az seholsem…
Most mit csináljak? Már tuti teljesen hülyének néznek, mert itt állok a Tesco kellős közepén és a fejem vakargatom, hogy honnan akasszak le Stephanie-nak fincsi mangót. Aztán eszembe jutott a régi szomszédom, még mielőtt egy házba költöztünk a fiúkkal. Maggie néni. Neki volt ilyen üvegháza, ahol déli gyümölcsöket termesztett, még banánt is, kókuszt, ilyeneket. Nagyon remélem, hogy mangója is van, és azt is remélem, hogy ad is belőle 1-2 szemet. Fogtam egy taxit, majd a sofőrre ráparancsoltam, hogy azonnal vigyen az általam bediktált címre.
-Ötven font lesz.
-Tessék? –akadtam ki egy kicsit és összeráncolt szemmel meredtem rá. –Na jó nesze, fogja! –vágtam hozzá egy százast, mert annyi volt nálam apróbb…
-Jupí! –visított fel, majd el is hajtott. Már csak azt nem tudom, hogy fogok hazajutni miután végeztem itt, sebaj!
Becsengettem.
-Csókolom Maggie néni, emlékszik még rám? –mosolyogtam.
-Zayn drága kisfiam! Annyira örülök, hogy látlak! –puszilgatott körbe, majd megölelt. –Gyere beljebb!
-Egy hatalmas szívességgel fordulok önhöz, és kérem ne sértődjön meg, csak a barátnőm terhes és…
-Tessék? De hát ez csodálatos! Gratulálok!
-Köszönöm. –mosolyogtam.
-Szóval, mi kellene a kis kertecskémből? –mosolygott.
-Hát 1 vagy 2 érettebb mangó.
-Gyere csak, megkeressük a legszebbeket! –kacsintott mosolyogva, majd a hátsó üvegház felé vezetett.

Ki is kerestük a két legszebbet. Szép nagyok voltak, pirosak és érettek. Akartam neki adni érte cserébe valamit, de semmit sem fogadott el, nem csak pénzt nem.
Aztán kiszaladtam az utcára, és leintettem egy taxit. Haza is értem viszonylag gyorsan.
Felfutottam a szobába, és mikor beértem, kiestek a kezemből a gyümölcsök. Steph ott táncolt erotikusan, és mindössze egy aprócska, fekete csipketanga fedte a testét.
-Hmmm.. –lépett oda elém, miközben szemeimet képtelen voltam levenni csodálatos testéről. Lehajolt a mangóért, felvette és jólesően beleharapott.
-Istenem… -sóhajtott egyet, miközben újra és újra beleharapott a gyümölcsbe. Én pedig az alsó ajkamba…
-Hmmm… nagyon fincsi.
-Látom. –tátottam el picit a számat. Tudom, hogy amatőr, de annyira dögös volt.
-Kérsz belőle? –mosolygott rám pajzánul, majd a melléhez nyomta.
-Ne tedd ezt velem. –szuggeráltam mereven, és minden mozdulatát figyelemmel kísértem. Odalépett elém, majd felnézve rám elmosolyodott.
-Szeretlek kínozni, kicsi Malik úr.
-Igen, erre sikerült rájönnöm. –meredtem szemeibe. Aztán megcsókolt. Hosszú combjai alá nyúlva felkaptam, majd a szoba közepe felé haladtam vele, mikor a tükörben megláttam az egész hátát beborító tetoválását. Hogy lehet ennyire szexi egy ilyen csodálatos nőn ez a hatalmas ábra? Pedig nem szeretem a túl nagyokat lányokon, de ez valahogy… tényleg úgy néz ki, mint egy igazi angyal.



Stephanie szemszöge:

-Te nem is angyal vagy, hanem maga az ördög. –nyögte erőtlenül miközben leült az ágyra, ölébe húzva finoman.
-Szexmániás vagy.
-Te meg iszonyatosan szexi! –emelt fel picit, amíg lerángatta magáról a nadrágját. Aztán visszaültem az ölébe.
-Hééé!
-Shhh kis mohó! –mosolyogtam, majd összepuszilgattam. Egy darabig tűrte, hogy kínozom. Aztán mikor már kezdte átszakítani a micsodájával a bugyimat, kicsit elvesztette a fejét.
-Nem bírom tovább, elég ebből! –emelt fel.
-Haha, rajtam bugyi van! –egyetlen mozdulattal félrehúzta a vékony szövetet, majd az ölébe ültetett. Hatalmasat sóhajtottam.
-Most már nincs akadálya… semminek! –csúsztatta tenyereit a csípőmre, miközben olyan hévvel csókolt, hogy azt hittem szétharapja a számat. Gyengéden, de szenvedélyesen… azt hiszem sikerült felizgatnom a fantáziáját. Na meg persze mást is.


Őrült rohanásban telt el az egész délelőttünk. Délután negyed háromkor landolt a gépünk Párizsban, és egyből a szállodába mentünk. Csodálatos volt Párizs, minden fényáradatban úszott, nagy pelyhekben hullott a hó.

-Ez a fa engem irritál! –mutatott a rózsaszín díszekben pompázó szállodai műfenyőre, ami a szobánk ékességévé vált erre a pár napra.
-Miért, szerintem nagyon cuki.
-Langyi fa! Mi van ha fiúk veszik ki a szobát? Tök buzis! –nem szóltam semmit, csak elmosolyodtam és megcsókoltam.
-Ne mérgelődj, mert árt a szépségednek! –koppintottam az orrára.
-Akkor is buzis!
-Tegyél ellene! –nevettem fel. Erre ő odament. Azt hittem fel akarja rúgni, vagy valami. Ehelyett lehajolt, és előszedett mögüle valamit. Nagy mosollyal az arcán odajött elém.
-Boldog karácsonyt angyalka. –mosolygott kedvesen.
-Ez micsoda? –csillantak fel a szemeim.
-Nyisd ki és meglátod! De nem angyalka. –húzta el a száját. –Mert ezt még azelőtt vettem, mielőtt megtudtam volna.
-Kifejezetten örülök neki, most van épp elég angyalkám! –mosolyogtam, majd kinyitottam a dobozt.
-Úr isten! –kaptam a számhoz, mikor megláttam. Ő csak mosolygott.
-Zayn ez… ezt néztem ki, mikor veled voltam a … istenem… -néztem mereven a fekete dobozból rám kukucskáló gyémántkirakásos órát. A múltkor együtt vásárolgattunk, mikor a poén kedvéért bementünk egy ékszerboltba, és megjegyeztem, hogy gyönyörű ez az óra. De igen csak borsos ára volt, úgyhogy hamar kiszerettem belőle.
-Ezt nem hiszem el, hogy képes voltál megvenni!
-Pedig látod.
-Köszönöm szépen. De már megint elmaradok mögötted. –konyult le a szám. –Én idióta ajándékot vettem karácsonyra. És ne röhögj ki, de ez volt az egyetlen ötletem, a pokémonos figurák mellett. –ekkor felnevetett. –Szerettem volna, valami személyeset adni, és mivel tudom, hogy szereted ezeket, ezért csináltam neked egyet. –nyomtam a kezébe a kis selyemtasakot, ami egy ezüstszínű masnival volt összehúzva.
-Te csináltad? –kerekedtek ki a szemei. Aztán előszedte.
-Juuuuj! –mosolyogott el mikor meglátta.
-Tudom, hogy gáz, mert labdába se rúghatok egy gyémántokkal kirakott óra mellett, de…
-Stephanie! –emelte fel az államnál fogva a fejem finoman. –Nagyon nagyon örülök neki, és ennél személyesebbet nem adhattál volna. És imádom a karkötőket. –mosolygott, majd elkezdte bűvölni a kis fagyöngyökkel kirakott fonott gyártmányomat.
-Szeretlek te kis bolond. –mosolyodott el, és megpuszilt.

32. Wings

Sziasztok!  Rómeó és Júlia 2.0 :$ Remélem bírjátok a nyálat, mert akkor tessék:) Személyes élmény ez is :):$ Jó olvas/dást :D

Percekig képtelen voltam megszólalni, mialatt a szobában gyönyörködtem. Aztán Zayn megtörte a csendet, miközben a kanapén ült és a bejgli-t tömte a buksijába.
-Nem is vagy kíváncsi mit kapsz tőlem szülinapodra?
-Miért, még kapok valamit? Ugye csak viccelsz!
-Még nem kaptál semmit sem! Ez csak egy kis ízelítő volt, vagyis inkább csak…
-Figyelmesség?
-Mondjuk úgy. –mosolyodott el és felállt. Felvett az asztalról egy aranyszínű borítékot.
-Ez mi? –néztem rá csillogó szemekkel.
-Be kell ismernem valamit. –mosolygott sunyin.
-Mit?
-Hát egy kicsit szervezkedtem a hátad mögött. Meg pár információt elferdítettem, de azt akartam, hogy meglepetés legyen. Remélem nem haragszol.
-Nem, de mi van? Nem értem!
-Hát beszéltem anyukáddal ezzel –lobogtatta meg a borítékot –kapcsolatban. Megbeszéltem anyukámmal, hogy nem lenne e nagy baj, ha nem lennék otthon karácsonykor Bradfordban, és anyukáddal is lezsíroztam, ő ugyanis az új pasijánál tölti el a karácsonyt.
-Mi? Anyunak új pasija van?
-Nem hiszem el, hogy ezt ragadtad ki az egészből. –rázta meg mosolyogva a fejét.
-Jó, ne haragudj, de nem tudtam róla.
-Én is tegnap tudtam meg. Szóval… -vett egy nagy levegőt.
-Miért is nem leszünk otthon karácsonykor?
-Ezért. –mosolygott és a kezembe nyomta a borítékot. –Feltéve, ha tetszik az ötlet.
Félve és izgatottan nyitottam ki a kis aranyszínű masnival átkötött lapokat, és előhúztam belőle egy, nem nem.. ez kettő. Két repülőjegyet.
-Pá… Páriiiiiizs! –sikítottam fel örömömben. –De honnan… honnan?
-Egyszer mesélted nekem, mikor a parkban ültünk Chicago-ban, hogy nagyon szeretnél elmenni Párizsba, mert még nem volt rá lehetőséged. Emlékszel?
-Tényleg… és ezt te így megjegyezted?
-Mindent megjegyzek, amit te mondasz! –mosolyodott el.
-Köszönöm, hogy vagy nekem, drága! –öleltem meg és megcsókoltam.
Mostmár egészen biztos voltam benne, hogy megfogtam Isten lábát ezzel a fiúval, és sohasem fogom őt elengedni!



Tina szemszöge:

Már egy hónapja töröm magam azon, hogy mégis hogyan rondíthatnék bele a kis tökéletes Stephanie és a degenerált Zayn családi idillkéjébe. Még azt sem tudom, hogy hogyan fogom véghezvinni, hogy eltüntessem a fattyút akit az a nyomorult megszül majd, mivel az az idióta Tom lebuktatott. Előkaptam a telefonom és bepötyögtem Estelle számát. Kicsengett.
-Mit akarsz Tina, nem nagyon érek most rá!
-Szia, nem zavarlak sokáig. Csak szeretnék kérdezni, vagyis inkább kérni valamit.
-Mégis mit?
-Csak… tudod itt a karácsony és én teljesen egyedül ünneplem. Szeretnék kibékülni a családommal, mert nagyon magányosnak érzem magam. Tudod, hiányoztok. Te is, Stephanie is és Miranda is. Szeretném, ha együtt töltenénk el ezt a karácsonyt!
-Ez sajnos lehetetlen. Stephanie és Zayn Párizsba mennek, én pedig Mike-kal, a párommal töltöm az ünnepeket a családjánál. Megbeszélhetem Stephanie-val, hogy az egyik napot veled töltsük el, de a szenteste biztos, hogy nem fog összejönni.
-Nekem az is jó, ha 25-én vagy 26-án, csak veletek lehessek. Nem jó ez így, hogy az amúgy is csonka családunk teljesen széthulljon. A szüleim nincsenek itthon, a férjed úgyszintén…
-Meglátom mit tehetek, rendben?
-Köszönöm szépen. Várom a hívásodat! –tettem le a telefont széles mosollyal. Terv első része kipipálva…


Stephanie szemszöge:

Felhívtam anyut, egyszerűen nem bírtam magammal, hogy ne kérdezzem meg tőle az új pasiját. Elmesélte, hogy valami Mike Spencer a neve és tesitanár egy gimiben, és elvileg nagyon cuki. Aztán átváltott egy olyan témára, ami nagyon felidegesített… Tina.
-Megkért, hogy karácsonyozzunk együtt.
-Az nem fog menni, egész ünnepek alatt ott leszünk Párizsban. Mindhárom nap. –mondtam, miközben Zayn a nyakam puszilgatta. Mosolyogva próbáltam ellökni magamtól, a mellkasára tett kezemmel toltam, de egyre csak közeledett.
-Jól van anyu, majd beszélünk, most le kell tennem!
-Jó, szia kicsim, vigyázz magatokra!
-Te is! –tettem le a telefont.
-Ahhhh… -szisszentem fel, ahogy Zayn a hátamra simította kezeit.
-Baj van, bébi?
-Háááááát… szóval… szeretnék neked elmondani valamit, aminek nem garantálom, hogy örülni fogsz, de ki tudja…
-Mégis mi lenne az?
-Hát… csináltattam egy icike picike tetkót.
-Tetkót? –csillantak fel a szemei.
-Igen, tetkót. De ez így feldobott?
-Muti muti muti mtui! –tapsikolt mint egy kisgyerek.
-Megmutatom, de ne akadj ki, jó? –húztam fel a pulcsimat, és a pólómat is. Nem volt rajtam melltartó, mert rettenetesen zavarta volna a friss varratokat.
-Le van még fóliázva, szóval nem sok minden fog látszódni… Egyébként már két hete rajta van, csak…
-És én erről hogy nem tudok? –konyolt le a szája.
-Mert nem akartam megmutatni, amíg be nem fejezték. És ugye pont kapóra jött az a pár nap miniturné.
-Aztaaaaaaaaaaaa! –tátotta el a száját. –Ez gyönyörűűűűű! –vizslatta meg a nagy angyalszárnyakat a hátamon.
-Tényleg tetszik?
-Eszméletlen szép! De nem azt mondtad, hogy pici? Ez az egész hátadat eltakarja édes! –nevetett fel.
-Jó, talán egy kicsit túloztam. –pirultam el. –De annak örülök, hogy szépnek találod. –mosolyogtam.
-Gyönyörű. Tényleg. –megcsókolt. Finoman lefektetett a hátamra és mélyen a szemeimbe nézett.

**


-Olyan törékenynek tűnsz, félek, hogy összeroppansz a karjaimban.
-Shh…-mosolyogtam, majd adtam a mellkasára egy puszit, miközben a fóliától addigra megszabadított tetoválásomon futtatta lágyan puha ujjait.
-Angyalom… én törékeny kis angyalkám…

31. A legboldogabb születésnap

Sziasztok! A zenedobozos résznél úgy láttam nem szeretitek az ilyen elvontabb, meghittebb és romantikusabb részeket, de el kell, hogy keserítselek titeket, mert ez is az lett:) Remélem azért tetszeni fog majd ennek ellenére, mert szerintem tipikus lányregényes lett, és mellesleg megsúgom, hogy személyes élményem van beleírva :) 

-Zayn könyörgöm menjünk valahová! Olyan szép idő van és még a karácsonyi vásárra sem mentünk ki, pedig lassan már vége van!
-Szívem még csak 1 hét múlva lesz karácsony. Addig nem lesz vége a vásárnak.
-Menjünk kiii! Igyunk egy forraltbort, vagy egy puncsot!
-A puncsban sok az alkohol!
-De bort lehet inni!
-Sehogy sem tudom megúszni ezt az egészet?
-Nem nem nem nem nem! –mosolyogtam.
-Ahahajj… -műsírást produkálva az ablakhoz állt. –Még a hó is esik! És este van… Fázni fogunk!
-Ne nyavalyogj már! –pirítottam rá.
-Jól van na, de csak, hogy érezd mennyire szeretlek! –mosolygott és megpuszilt.
-Köszönöm drágám! –öleltem át a nyakát, majd siettem is készülődni.
3 és fél hónapos terhes vagyok. Már egy icipicikét lehet is látni. Tényleg minimálisan, mert nagyon picit nőtt csak a hasam, szinte nem is észrevehető, olyan, mintha hasra felszedtem volna kb. 2 kilót. Zayn nagyon édes velem mindig, az anyukája pedig még derékmelegítőt is küldött, nehogy felfázítsam magam. Olyan cuki mindenki velünk, hála az égnek, hogy nem vetettem el akkor…
Gyorsan felöltöztem, és Zayn is így tett. Ki akart menni a házból kigombolt kabáttal, A nyakába aggattam a sálat, az kéne még csak, hogy megfázítsa magát. Kedvesen elmosolyodott, majd elhagytuk a házat. Odakint nagy pelyhekben esett a hó és eléggé hideg volt. A kesztyűmet természetesen otthon felejtettem, csakhogy nehogy már minden tökéletes legyen. Zaynbe karolva mentem mikor észrevette hogy fázik a kezem. Megfogta és zsebre vágta az övével együtt. Rámmosolygott, én pedig megpusziltam. Most úgy éreztem, tényleg olyanok vagyunk, mint egy igazi szerelmespár.
Hiába volt rajtam két pulcsi + egy kabát, még így is majdnem megfagytam. Dörzsöltem a karomat, hátha a súrlódástól felmelegszik, hát nem sok sikerrel jártam. Aztán Zayn teljesen megőrült. Levette a kabátját és rám adta. Először ráordítottam, hogy azonnal vegye vissza, nem tette. Azt mondta, ha nem veszem fel leteszi a padra és itt hagyja. Mondtam neki, hogy ez nem így működik, ha már minden áron rám akarja adni, akkor bújjon bele és bebújok mellé, nem hagyhattam, hogy egy pulcsiban mászkáljon szakadó hóesésben decemberben. Végül csak meggyőztem.
Odaértünk a kis faházakhoz, ahol a kirakodóvásár volt. Szebbnél szebb karácsonyfagömbök sorakoztak, illetve mindenféle színnel ellátott fényfüzérekkel volt teleaggatva az egész stand. Igazán gyönyörű volt, már értem miért imádom ennyire a karácsonyi vásárokat. Odaértünk egy asztalhoz, ahol csak angyalkás karácsonyfadíszek, angyalkás felfüggeszthető figurák, különféle méretben, illetve angyalkás szobrocskák voltak. Megcsodáltam őket, valamiért rettenetesen vonzottak engem mindig is. Tátott szájjal figyeltem a kis szárnyas tündérkékre, amint pirospozsgás arcocskájukkal kacagó pózban kiformálva figyeltek le a polcról és az asztal teljes területéről.
-Iste…nem… -csuklott el a hangom a gyönyörűségtől.
-Szívem? –nézett rám Zayn, aki abban a pillanatban ért oda.
-Elolvadok… csodálatosak…
-De hát ezek csak angyalkák. –mosolygott.
-Nem, ezek nem csak angyalkák, fogd be Malik! –nyomtam az ujjamat a szájára úgy, hogy közben oda sem néztem. Aztán egy mérges pillantást vetettem rá. Majd elmosolyodtam és visszanéztem a kis tüneményekre.
-Gyönyörűek! –mondtam gyermeki bűvölettől ittasan.
-Nem is tudtam, hogy így elalélsz tőlük. –mosolygott, majd nyomott az arcomra egy puszit. –Gyere, mert bezár a többi, annyit tökörészünk itt!
-De olyan szépek. –néztem Zaynre csillogó szemekkel. –Na jó.. –mosolyogtam, majd elindultam a másik bódé felé. Zayn még mondott valamit az eladónak az angyalkás pultnál, majd az örömében szinte felvisított. Zayn csak mosolygott és elindult felém.
-Mit mondtál ennek a jóembernek?
-Csak boldog karácsonyt kívántam, aztán megkérdezte én vagyok e Zayn Malik, és megörült nekem. –mosolygott.

Forraltbort ittunk, ami kifejezetten jólesett, és a doki szerint jót is tesz, mert a bor segít a vérképzésben, szóval javasolta is, hogy egy pohár bort igyak meg naponta. Aztán hazamentünk, mert már nagyon fáztam. Kint voltunk vagy 3 órát, mindenem fájt már a hidegtől.

Ahogy beértem a fiúk házába, odabent sötétség LETT VOLNA, ha nem lett volna teletűzdelve az egész lakás fényfüzérekkel. Ámulatba estem, amint megláttam a sok csodaszép világító kis izzócskát.
-Úristen, itt meg mi történt? –esett le az állam.
-A fiúk elutaztak a családjaikhoz a karácsonyra. Szóval megörököltem a lakást addig, mert ugye karácsonyra én is anyuékhoz megyek… és addig a bő egy hétig csak a miénk a ház. –mosolygott. –Gyere! –fogta meg a kezem és az emelet felé vontatott.
-Mi az, Zayn, miben mesterkedsz?
-Mindjárt meglátod! –nyitott be a szobába, és itt is ugyan ez volt a helyzet. Gyönyörű fények borították el a helységet, csak egy valami volt, ami miatt sírva fakadtam… mindenhol angyalkák voltak. A fabódé összes kis angyalkáját felfedeztem a szobában, és még többet is!
-Boldog születésnapot. –suttogta a fülembe, miközben hátulról átölelt.
-Honnan tudod, hogy ma van a szülinapom? –néztem rá, miközben patakokban folyt a könnyem. –Hisz jóformán még anyu sem tudja…
-Az titok.
-Köszönöm szépen! Ez életem legeslegszebb születésnapja! –öleltem át a nyakát, és erősen magamhoz szorítottam. Könnyeim megállíthatatlanul hullottak. Az egész olyan volt, mintha csodaországba csöppentem volna. Hatalmas csillámporral borított csillagok, angyalkák pelyhes szárnyakkal, vagy csillámporosakkal, mindenhol fényfüzérek és nagy ezüstös csillámporral borított karácsonyfagömbök. Gyönyörű volt, és ez mind értem… soha senki sem volt még ennyire figyelmes velem szemben. Teljesen elérzékenyültem.
-Aztán keresd meg, hogy melyik a legszebb! –mosolyodott el, miközben a könnyeimet törölgette. –Na, ne pityeregj!
-Csak annyira jólesik. Még soha senki sem gondolt rám. Annyira aranyos vagy!
-Szeretlek! –puszilt homlokon, és magához ölelt. Oldalra fordítottam a fejem és megláttam egy különlegesen szép, kicsit nagyobb méretű angyalt az asztalon.
-Ő lesz a kedvencem! –mutattam a diótörő mellett meglapuló kis gyöngyszemre.
-Miért pont ő?
-Mert olyan csodálatos… -vettem a kezembe és végigsimítottam rajta mosolyogva. –Nem tudom elmondani mennyire boldog vagyok most… -néztem fel Zaynre. Ő csak mosolygott.
-Örülök, hogy sikerült a tervem. Bármit megtennék, hogy ilyen boldogan csilloghassanak a szemeid, és ilyen boldogan mosolyoghass. Ez a legfontosabb számomra. Hogy téged boldognak lássalak...

30. Ne haragudj

Sziasztok! Kis hajbakapás, romantika. :) Puszi, jó olvasást! :)

Egész úton hazafelé azon gondolkodtam, (nem, ő nem Petőfi Sándor, csak Stephanie XD:D szer. megj. :$)  hogy hogy fogom beismerni ezt a bűntettet Zaynnek. Végül is egy merényletet követtem el a közös gyermekünk ellen, amit biztos, hogy soha az életben nem fog nekem megbocsátani és teljesen meg is érteném. Mindent meg lehet oldani, nem kell ilyen drasztikus lépésekhez folyamodni, hogy elhárítsunk egy akadályt. Szeretjük egymást, a gyereket is, és megoldjuk ezt a helyzetet is. Túl sokat szenvedtünk egymásért és a boldogságért, hogy ne élvezhessük ki minden pillanatát így, hogy megkaptuk végre. Biztos voltam benne, hogy meg fog érte haragudni, és teljesen jogosnak érzem a haragját.

-Kicsim beszélhetnénk? -álltam elé bűnbánóan. Előre féltem a reakciójától.
-Persze. –mosolygott és odajött, de nem sokáig tartott a jókedve. –Valami baj van?
-Egy hatalmas hülyeséget tettem. Vagyis akartam tenni.
-Mit? –nézett rám értetlenül.
-Először is… nem anyuhoz mentem…
-Hanem? –kerekedtek ki a szemei.
-Nőgyógyászhoz.
-Mégis minek? Baj van a babával?
-Nem, a baba teljesen egészséges. –csóváltam a fejem.
-Akkor? Mondd már!
-Hülyeséget akartam csinálni, de szerencsére az utolsó pillanatban félkábult állapotban meggondoltam magam.
-Mit akartál csinálni? –fonta össze a karjait maga előtt és idegesség ült ki az arcára. Azt hiszem sejtett valamit.
-Én…
-Te?
-Csak…
-Csak? –emelte fel a hangját.
-El akartam vetetni a babát. –motyogtam lehajtott fejjel.
-Mit mondtál?
-Ne haragudj…
-Hogy kérhetsz tőlem ilyet? Te nem akarod ezt a gyereket?
-De nagyon, ezért gondoltam meg magam!
-De akkor hogy juthatott egyáltalán ilyesmi az eszedbe? De ha már eszedbe jutott. Hogy mehettél el úgy, hogy engem meg sem kérdeztél róla? –kiabált velem.
-Én… meg akartalak szabadítani egy tehertől!
-Milyen tehertől? –ordította le a fejem.
-Jól van, kérlek ne kiabálj, tudom, hogy ocsmány húzás volt, de féltem, hogy tönkreteszed az életedet miattunk.
-És attól nem féltél, hogy ezzel teszed tönkre az életemet? –semmit sem tudtam válaszolni. Megcsóválta a fejét undorodó arccal, majd elment.
-Zayn kérlek!
-Stephanie hagyjál, kérlek! –rántotta ki finoman a kezét szorításomból és elment.
-Basszameg… -görbült le a szám és a sírás kerülgetett.
-Ez… -Niall.
-Ti végig hallgattátok? –néztem rájuk, miközben Harry és Niall a konyha ajtaját támasztották.
-Végig és egyetértünk Zaynnel. Csúnya húzás volt.
-Egyébként most megyünk mert interjúnk lesz. Puszi.
-Sziasztok… -fancsalodott el a képem. Egyedül maradtam a házban…

Elkezdtem agyalni, hogy mégis hogyan békíthetném ki Zaynt. Aztán eszembe jutott egy nagyon jó ötlet. Kb. három órám volt, mert másfél órás út vezet az interjúra.
Beszaladtam a konyhába és összekotyvasztottam egy süti tésztáját. Betettem sülni, és amíg az süldögél magának, kirohantam a virágboltba 50 szép rózsáért. Az összeset elhoztam. Ha tudták volna mire kell, valószínűleg oda sem adták volna. Felfutottam Zayn szobájába, majd letépkedtem a rózsákról a szirmokat. Kiraktam a selymes szirmokból, hogy „Ne haragudj..”, majd behoztam jó pár gyertyát, amit a boltban vettem hazafelé jövet. Szétrakosgattam őket, de még nem gyújtottam meg, hogy ne égessem le a házat, az nem túl romantikus. Lementem a sütit elkészíteni. Pudingosra csináltam, tejszínt fújtam rá meg cukor drazséval körbeszórtam szívecske formában. Tök nyálas, de minden szeretetemet belesütöttem ebbe a kis édességbe…
Letettem a konyha asztalra, mellé egy kis cetlivel, amire azt írtam, hogy „Zayn. ♥”, majd mosolyogva futottam fel az emeletre, mikor megláttam, hogy megérkeztek. Odafent behúztam a függönyöket és meggyújtottam gyorsan a gyertyákat. Aztán bebújtam a szekrény mögé. Izgatott voltam.


Zayn szemszöge:

-Hmm de isteni illatok vannak! –Liam.
-Kaja? –Niall.
-Te Zayn! Gyere már! –kiabált ki Liam.
-Megyek, mi van?
-Nézd csak! –mutatta az asztalon a sütit. Félmosolyra húzódott a szám, mikor elolvastam a cetlit.
-Finomnak néz ki. –hajolt fölé Niall, miközben az asztalra könyökölt. –Megkóstolhatom? –nézett rám csillogó szemekkel.
-Meg, de az nem azt jelenti, hogy az egészet felzabálod. Meg akarom kóstolni legalább, ha már én kaptam. –mosolyogtam.
-Szerintem menj fel, biztos ott van. –mutogatott a lépcső felé Liam.
-Igen, úgyis félbe maradt egy beszélgetésünk. –sóhajtottam egy nagyot.
Felmentem a lépcsőn, és bementem a szobámba.
-Wao… -lepődtem meg teljesen.
-Ne haraguuuuuudj! –ugrott a nyakamba és erősen magához ölelt. Kezeimet a hátára vezettem.


Stephanie szemszöge:

-Ne haragudj szerelmem, szeretlek, és őt is szeretem. Végig bőgtem az egész előkészítést és nem voltam képes megtenni!
-De akartad. Nagyon… -lehajtotta a fejét.
-Nagyon?
-Semmi. Szomorúvá ettél ezzel.
-Kérlek bocsáss meg, tudom, hogy nem volt helyes, amit tettem. De kérlek ne haragudj, csak kerestem a megoldást. Tudom, hogy nem így kellett volna elkezdenem. Mindennél fontosabbak vagytok a számomra és nem akarom elrontani a viszonyunkat, ha már ilyen sokat szenvedtünk érte. Ne haragudj! –könyörögtem neki. Halvány mosolyra húzódott a szája.
-Megígéred, hogy minden komoly döntést megbeszélsz velem a jövőben?
-Megígérem! –fogtam meg a kezeit és a szemébe néztem. Ő lenézett a földre.
-Ne haragudj… -mosolygott, majd a szemembe nézett. –Nagyon szép lett. Szegény rózsák! –nevetett fel.
-Szent a béke? –mosolyogtam szomorú hangon nyávogva, mint egy kislány.
-Hát… -vágott komoly fejet, de szája sarkában ott bujkált a mosoly. Karjaimat nyaka köré fontam és szájon pusziltam.
-Hm? –mosolyogtam.
-Legyen. –engedte ki végre azt az elfojtott mosolyt.
-Köszönöm! –öleltem magamhoz. -Gyere! -fogtam meg a kezét és bevezettem őt a fürdőbe. Itt is teli volt rakva gyertyákkal.
-Biztosra mentél.
-Nem tudtam, hogy férfiakat is meg lehet nyerni ilyesmivel.
-Csak a romantikus férfiakat!
-Akkor te az vagy?
-Esetenként. -mosolyodott el, majd adott egy apró puszit a számra. Aztán még egyet. És még egyet... végül megcsókolt. Finoman lehúzta rólam a kötött pulóvert, ami alatt nem viseltem semmit, csak a melltartómat. Én is lesegítettem az ő felsőjét. Aztán szép lassan lekerültek rólunk a ruhadarabok, majd elmerültünk a habok között...

29. Köszönök mindent!

Sziasztok!  Nem sok mindent tudnék hozzáfűzni ehhez a részhez. Örülnék a visszajelzéseknek, kíváncsi vagyok a véleményetekre természetesen. Köszönöm az eddigi hozzászólásokat is, és.. jó olvasást! :) 

olyan szépek a szemei :)♥

Az este alig aludtam valamit, ami valljuk be nem tesz jót egy várandós kismamának. Igyekszem odafigyelni az egészségem megőrzésére, bár mostanában elég ideges vagyok sajnos, és elég sok dolog aggaszt, ami nem játszik túlságosan közre, hogy ezeket a terveimet megvalósítsam. Álmosan másztam le az emeletről, utolsóként elhagyva a szobát.
-Jóreggelt. –motyogtam oda a fiúknak, akik a konyhában sertepertéltek, hogy elkészítsék a reggelijüket. Zayn telefonált, Harry pedig nagyon belevetette magát a laptopozásba.
-Zayn?
-Shh.. a menedzserrel beszél.
-A menedzserrel? Baj van?
-Nem, csak le akarja beszélni, hogy fújjuk le a koncertsorozatot a terhességed miatt.
-Pfff. –köpte ki a teáját Lou. –Te terhes vagy? –néztek rám mindannyian.
-Igen, az vagyok. –mosolyogtam.
-Az para… mármint úgy értem, hogy nem látok sok esélyt arra, hogy Zayn lemondhassa a koncerteket.
-De ez nem igaz, neked is van csal… anyádat! –ordibált a telefonhoz. –Letette… Jóreggelt drágám. –mosolyodott el és odajött hozzám egy pusziért.
-Jobbat. Hulla vagyok, semmit sem aludtam az éjjel.
-Te se? Harry is panaszkodott, hogy álmos. –erre összenéztem göndörkével.
-Együtt mulattuk el az álomtalan óráinkat.
-Juuuuuj! –Niall.
-Semmi olyasmi nem volt benne, ami megköveteli a juj-t. –mosolyodott el Harry. –Beszélgettünk, ettünk, ennyi.
-Hát én nagyon jól aludtam, kifáradtam nap végére rendesen. –mosolygott Zayn.
-Igen, mint akit leütöttek.
-Apropó… mi lett a menedzserrel a megbeszélés végkimenetele?
-Hogy szó sem lehet róla, rengeteg bevételt jelent, és elhiszi, hogy mi meg vagunk elégedve a kis milliócskáinkkal, de neki kell a pénz. Mintha nem lenne ő is milliomos. Próbáltam nyomást gyakorolni rá, hogy neki is van családja, erre nemes egyszerűséggel rám baszta a telefont. –idegeskedett Zayn.
-Hát akkor nincs más választás, elmész!
-Biztos, hogy nem! Ott akarok lenni a terhességed összes pillanatában. Beszélni akarok az egyre kerekebb pocakodhoz, puszilgatni akarom, é legfőképp itt akarok lenni mikor megszületik.
-Mennyi ideig tartana a turné?
-Fél év…
-Fél év? –kerekedtek ki a szemeim.
-Igen. És ezalatt kb. ha háromszor hazajöhetek majd egy-két napra. Én el nem megyek így!
-De hát az a karrieredbe kerülhet!
-Semmi sem fontosabb a családnál. Még a karrierem sem.
-De ha te buksz, buknak a többiek is… -ekkor pár perc néma csend állt be.
-Végül is volt már, hogy családi okok miatt nem volt velünk. Majd elnézést kérünk  a rajongóktól.. -Niall.
-De az nem ugyan az… na jó, felmegyek felöltözni.

Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót egyből kattogni kezdett az agyam. Nem adhatja fel miattam az egész életét. Ki vagyok én, hogy befolyásoljam valami jövőjét? Nem tehetem meg vele. Nem engedhetem meg, hogy itthon maradjon, miközben neki ott van a helye. Én viszont nem mehetek vele. Egy terhes nő nem utazgathat folyamatosan fél éven keresztül.
Szomorú és sorsfordító elhatározásra jutottam. Mivel még nem ettem és nem ittam semmit, átgondoltam a helyzetemet. Sírtam, de nem tehettem mást. Elővettem a telefonomat remegő kezekkel és felhívtam a nőgyógyászati rendelőt…


-De ezt nem így kell írni! –veszekedett Zayn Niall-el, aki keresztrejtvényt fejtegetett.
-Fogd már be, én így tanultam!
-De nem így keeeeeeeeeeeeell! –visítozott.
-Mit műveltek? –jöttem le a lépcsőn halvány mosollyal az arcomon.
-Niall elrontotta a keresztrejtvényt! És nem akarja belátni, hogy nekem van igazam!
-Mert nincs igazad!
-De, mert ha így írod nem jön ki a következő szó! –okoskodott Zayn mint egy kisóvodás. –Vagy szerinted erre a kérdésre –bökött a papírra –hogy… Pakisztán fővárosa… szerinted én erre rosszul tudom a választ? –húzta fel a szemöldökét Zayn.
-De te pakisztániul mondod!
-Pakisztániul? –nevettünk fel Zaynnel.
-Niall én nem akarok beleszólni, de Pakisztánban arab írással írnak. Ha úgy mondaná le se tudnád írni! Szóval szerintem igazat mondhat…
-Hát biztos nem Pszlamabad jön ki rá, szóval az előző szót elrontottad!
-Jó, hagyjatok békén! –durcizott be a szöszi.
-Egyébként hová mész? –mosolygott rám Zayn.
-Anyuhoz. –muszáj voltam füllenteni…
-Add át neki, hogy üdvözlöm!
-Átadom. –mosolyogtam. Rettenetesen éreztem magam. –Sziasztok!
-Szia!

*

-Kisasszony. Utoljára kérdezem. Biztosan vállalja ezt a műtétet, annak minden lehetséges kockázatával? Gondolok ezalatt arra, hogy jelentősen csökkenti a jövőben annak esélyét, hogy ön teherbe eshessen?
-Muszáj vállalnom, doktor. Nincs más választásom!
-Akkor kérem menjen be oda, és vetkőzzön le!
-Máris. –mosolyogtam a dokira, majd mikor elfordultam letöröltem egy kósza könnycseppet az arcomról. Ahogy bementem a szobába, hogy levetkőzzek, egy nővér segített felöltözni a steril ruhába. Végigsírtam az egész folyamatot.
-Kisasszony, biztos, hogy ezt akarja? Annyira neki van búsulva!
-Nem tehetek mást. –sírtam. –Tudja egyedül nevelném a picit.
-Miért, elhagyta a szerelme, vagy…
-Nem, csak a munkája hosszú időre külföldre szólítja, és azt mondta, hogy nem megy el, hanem velem marad. De ha így tenne, akkor négy másik fiú életét is tönkretette volna ezzel. Szóval így lesz a legjobb.
-Én megértem, de… nem fogja megbánni?
-Nem.
-Hát, ahogy gondolja.

Bementem a műtőbe és felfeküdtem az asztalra. Sírtam. Aztán elsötétült minden…

Szédültem. Mindenem fájt, mintha lázas lennék. Gyengeséget éreztem a z egész testemben.
-Hall engem, Miss Wilson? –dogta a kezemet az ápolónő és kedvesen mosolygott. Azonnal megáradtak a könnyeim.
-Ne sírjon kisasszony, minden rendben lesz!
-Dehogy lesz, most veszítettem el a legdrágább kincsemet! –sírtam.
-Nem veszítette el! –mosolygott még mindig.
-Tessék? –néztem rá értetlenül.
-Azt mondta, hogy nem akarja a műtétet. Már félig kába volt az altatótól. A doktorúr megkérdezte akarja e ezt a kisbabát, erre ön azt felelte, hogy az életénél is jobban. Úgyhogy a doktorúr nem végezte el a beavatkozást.
-Ezt nem hiszem el! –nevettem fel és már örömömben sírtam. Ez volt a legjobb dolog, ami történhetett. Meggondolatlanul döntöttem. Mindenre van megoldás és nem az, hogy eldobom magamtól az egyetlen gyermekemet.
-Ha kicsit jobban érzi magát szóljon, és segítek felöltözni!
-Köszönök mindent! –mosolyogtam, a nővér pedig kiment.  

28. Váratlan vallomás

Sziasztok! Ez egy viszonylag light 18-as rész lett, visszaemlékezgetős, ilyenek. A kékkel írt a visszaemlékezés, ha valakinek nem lenne egyértelmű:) élvezzétek! :D

Az ágy szélén ültem, miközben lábaimat felhúzva és karjaimmal átölelve azon gondolkodtam, hogy mindent elrontottam az életben. Nincsenek barátaim, az anyám szégyell, a rokonaim elhagytak. Az egyetlen értéket, amim van, azt is lopva szereztem magamnak. Zaynt. Elszerettem őt a saját utokatestvéremtől. Aztán eszembe jutott Tina és a legutóbbi találkozásunk…

-…az élő istenre esküszöm, hogy a börtönben fogsz megrohadni! –téptem a haját két marokkal.
-Nekem te ne fenyegetőzzél itt! Az én lakásomban!
-Lányok most már elég legyen! –fogta meg a csuklóm finoman Zayn, és érintése nyomán ujjaim ellazultak, és Tina dróthaja kisiklott közülük.
-Azt hittem jobb ízlésed van ettől? –mért végig lesajnálóan. –Kövér és ronda. Gratulálok Malik, biztos egy kellemes ribanc az ágyban.
-Fogd be Tina! –lépett közel hozzá tüzet okádó szemekkel.
-Miért fáj az igazság?
-Nem mindenki akkora kurva mint te, hogy képes vagy lefeküdni valakivel fizetségképp. –lekevert neki egy pofont…


Miért ilyen bonyolult az élet? Már kezdtem azt hinni, hogy megtalálom a boldogságom. Erre most jöttem csak rá igazán, hogy mennyire magányos is vagyok. Sötét van a szobában. Az egész napot itt töltöttük Harryvel és Zaynnel, míg a fiúk az állatkertben lézengtek. Most meg vidámparkban vannak, mert éjszakai kedvezményt kaptak. Hívtak minket is, de éppen Harry dugott, mikor bekopogtak…

-Kopp kopp, durmolók! –nevetett Liam.
-Li… li… -suttogtam, mert több hang nem jött ki a számon Közben ütemesen mozogtam rajta. Én voltam felül...
-Ahhh.. –Harry.
-Fogd már be, meghallanak! –pirított oda Zayn röhögve.
-Nem bírom! El fogok..
-Jó, halkan lődd tele! –röhögött Zayn, mire nekem is fel kellett nevetnem.
-Engedjetek már be! –kopogott röhögve Liam.
-Most nem alkalmas! –Zayn.
-Mit.. mit csináltok odabent?
-Hát… basszameg mit mondjak? –suttogott.
-Van itt egy nagy pók és nem akarhjaaaaajjjj aahhhh. –markolt bele erősen a csípőmbe miközben elment. -Bazmeg ez megcsípett! –fel kellett röhögnöm. Alig bírtam visszafojtani hogy hangosan kifakadjak.
-Most már tényleg nem értem! Mit műveltek?
-Jobb is ha nem érti. –dörmögte Harry halkan, miközben hátamra fektetett és végigpuszilta a felsőtestem.


Miért érzem azt, hogy nekem valami kevés ebben az életben? Mindenem megvolt már, amit ember csak kívánhat. Szépség, hatalom, pénz, szerelem… mégis valami úgy hiányzott… Talán csak ezért mentem bele ebbe az egészbe hogy elszeressem Zaynt? Nem gondoltam volna, hogy tényleg szerelmes leszek, eleinte csak dacból startoltam rá. Aztán tessék. Most itt fekszik az ágyban mellettem –jobban mondva most Harry mellett – békésen alszik, én pedig a gyermekét hordom a szívem alatt. Boldog vagyok, rettenetesen boldog… valami azonban még sem teljes az életemben. Hajnali negyed egy van. Olyan jólesik csak kibámulni az ablakon. Odakint havazik. Először azt hittem hogy esik az eső, aztán jobban megnéztem. Túl lassan szállt lefelé és fehér volt. Megörültem neki. Ez az első alkalom, hogy örülni tudtam annak, hogy esik a hó. Megláttam benne a szépet, amit ezelőtt sosem tudtam. Hiába voltam gazdag, csak abban láttam a szépet, ami drága volt…
Éreztem, hogy mozgolódik alattam az ágy, majd gyengéd puszikat a vállamon. Puha puszik voltak, hátra se kellett néznem, hogy tudjam kitől kapom őket.
-Nem bírsz aludni? –suttogott.
-Nem nagyon. Gondolkodtam.
-Baj van?
-Harry, kérlek… ölelj magadhoz!
-Mesélj, mi a baj?
-Nem akarom felkelteni Zaynt!
-Gyere! –fogta meg a kezem és felhúzott az ágyról.
-Hová megyünk Hazza? Teljesen meztelen vagyok! –mosolyodtam el.
-Én is! –mutatott magára. Bementünk a fürdőbe és magunkra csavartunk egy-egy fürdőköpenyt, majd kihoztunk a nagy pokrócokat a szekrényből, felvettem a csizmámat és kiültünk az erkélyre.
Leültünk a kerti bútorra –vagy minek nevezzem. Ilyen kanapé szerűség, de direkt kinti használatra való –és összebújtunk. Harry a hajamat simogatta.
-Mi a baj kislány?
-Nem tudom, olyan üresnek érzem magam…
-Ezen könnyen segíthetünk. –mosolyodott el.
-Bunkó! –böktem vállba. -Perverz vagy, de nagyon tetszik az ötlet. –pusziltam szájon.
-És még bunkó is vagyok! –nevetett fel kicsit, majd az ölébe húzott és megcsókolt. Egy kicsit hagytam, majd elfordítottam a fejem, és átölelve őt a vállára fektettem. A hátamra vezette a kezét és simogatta.
-Valami baj van tényleg?
-Tényleg üresnek érzem magam…
-De miért?
-Nem tudom, csak.. –csordult ki egy könnycsepp a szememből.
-Na! Nézz rám! –parancsolta. Letöröltem a könnyeimet és rámeredtem.
-Csak?
-Úgy érzem, hogy nincs értelme az életemnek! Senki se áll közel hozzám, nincs egy olyan ember sem, akiben megbízhatnék és senki sem érez irántam pozitívan.
-Ez oltári nagy baromság! –simította tenyerét az arcomra.
-Nem az, hidd el!
-Dehogynem! Én nagyon közel állok hozzád. Vagyis pillanatnyilag ülök. –mosolyodott el, majd folytatta. –Bennem megbízhatsz, és…
-És?
-Nagyon szeretlek! Nagyon.. –puszilta meg a számat, majd rendesen megcsókolt.