16. Új tervek 2. rész

Sziasztok! Túl az 1000 oldalmegjelenítésen! ♥ Köszönöm szépen nektek!:) Itt az új rész, jó olvasást!:)

Tina szemszöge:

-Lássuk csak, azt hiszem félreértettem… most a terv az, hogy kicseréljük a tablettáit, teherbe esik, megszüli és elraboljuk a gyereküket?
-Nem nagyszerű ötlet?
-De mi van, ha meg sem tartja?
-Szerelmesek egymásba. Akkor biztos, hogy meg fogja tartani.
-De ez nagyon durva, erre én nem vagyok képes! Mégis csak egy ártatlan kisgyerek!
-Te mondtad, hogy álljunk rajtuk bosszút! Ennél embertelenebbet pedig akkor se találhattam volna ki, ha megszülök közben! Már csak azt kellene kitalálni, hogy hogyan valósítsuk meg ezt a tablettakicserélősdit észrevétel nélkül.
-Igen, ez még kérdéses opció. De bocs, megbeszéltem a nőgyógyásszal, hogy vár ma délutánra. Kb. mindenki ma megy el, én nem értem miért kellett ezt így csinálni. Fel kell hívnom. Ha megbocsátasz..
-Csak tessék!


Stephanie szemszöge:

-Gyönyörűségem. –mondogatta Zayn, miközben az ágyon feküdt, én pedig az ölében ültem. Egészen zavarba hozott ezzel. Mindig is egoista voltam, sohase tartottam magam csúnyának, de annyival másabb a szerelmedtől hallani, mintha te gondolnád ezt magadról, hogy arra szavak nincsenek. Csípőmbe markolt és erősen húzgált magán.
Tiszta szexőrült lettem, mióta Zaynt megismertem közelebbről is. Egyszerűen mindent képes vagyok megadni azért a pillanatnyi gyönyörért, amit egy kellemes úton keresztül érhetek el vele. Nincs úgy nap, hogy ne vágynék a közelségére. Minden tekintetben belebetegedtem ebbe a fiúba. Ha azt kellene mondani, hogy van tökéletes pasi, én biztosan az ő nevét mondanám. Mindenkinek vannak hibái, és azt mondják az az igaz szerelem, ha a hibákkal együtt fogadunk el valakit. Normális lenne akkor, hogy én még a hibáit is szeretem?
Gyengéden végigkarmoltam a mellkasát, ami őt a mennybe vitte. Aztán ráfeküdtem finoman és puszikat hintettem a mellkasára.
-Szeretlek. –suttogtam, miközben ő a hátamat és a vállamat simogatta finoman, másik kezével pedig a derekamat fogta még mindig.
-Oh, bocsi… -tépte fel az ajtót anyu. –Azt hittem nem vagytok itthon. Csak a ruháidat hoztam be. –makogott zavartan. Még jó, hogy hátközépig be voltam takarva így ráfoghattam, hogy…
-Aludtunk. Mi se tudtuk, hogy itthon vagy. –makogtam. –Tedd csak le őket oda! –mutattam a kisszekrényemre. Letette, majd zavartan távozott is.
-Hát ez nagyon ciki volt. –nevettem fel kínomban.
-Kicsit. –harapott bele alsó ajkába.
-Kicsim, ma el kell majd mennem Dr. Danniels-hez.
-Mert?
-Hát általános kivizsgálásra, mert ma jött vissza a nyaralásából, meg antibébit felíratni.
-Díjazom az… ötletet. –puszilgatta a karom.
-Igen, azt egyből gondoltam. –nevettem fel.
-És mikor mész?
-Úgy 2 óra múlva.


Tina szemszöge:

Megérkeztem Dr. Danniels rendelőjébe. Sokan voltak, annak ellenére, hogy direkt a vártnál korábban érkeztem, a doki még nem érkezett meg.
Kis várakozás után megjelent egy fekete ballonkabátban.
-És képzeld nem vették fel őt a konzervatóriumba. Pedig olyan tehetséges lány, annyira büszke voltam az érettségijére is. –mesélte a nővérnek, akivel együtt érkezett.
Ekkor bombarobbanásként ért egy ragyogó ötlet. Mindenki lefizethető, ha az ember ismeri a gyenge pontját.
-Martina Wilson! –szólított a nővér, én pedig bementem a doktorhoz. Adott egy kis időt, amíg levetkőzhettem, ilyenek. Helyet foglaltam a vizsgálóasztalon. Hamar végzett és megállapította, hogy makk egészséges vagyok. Gyorsan mentem felöltözni, a doki utána váltani akart még velem pár szót. Azt hiszem rátérhetünk a fő témára.
-Dr. Danniels! Stephanie Wilsonnak mára van időpontja?
-Igen. Miért kérdezi?
-Szeretnék önnel egy roppant fontos dologról beszélni! Négyszemközt! –fordultam utalóan a nővérre és még két hallgatóra, akik bent voltak a vizsgálószobában.
-Kérem, magunkra hagynának a kisasszonnyal? –ők csak bólintottak és kimentek a helységből.
-Mégis miről lenne szó?
-Tudja mit, rögtön a tárgyra térek. Szeretné, ha a lányát felvennék a konzervatóriumba?
-Erről meg honnan tud?
-Hallottam, amint a nővérnek panaszolta, hogy sajnos nem került be. Szóval, szeretné, vagy sem?
-Természetesen igen. De ha jól sejtem, ennek ára van.
-Jól sejti, igen. Méghozzá nem is csekély, de azt hiszem önnek mindenképpen megérné, és a lányának is nagy boldogságot szerezne ezzel!
-Mit kellene tennem érte?
-Na látja így kell ezt csinálni! –mosolyodtam el. Remélem könnyen megy majd a dolog. –Stephanie-val kapcsolatos a dolog.
-Mégpedig?
-Tudja, hogy fogamzásgátló tablettát szed. Annyit kellene tennie, hogy kicseréli a tablettákat egy teljesen hatástalan típusra, mondjuk… C vitaminra, vagy valamire.És ezeket adja oda neki. Ennyi.
-Tessék? Ön azt akarja, hogy ejtsem teherbe Miss Wilsont?
-Igen, azt hiszem ez nem túl nagy kérés azért, hogy a lánya egy kiváló zeneiskolába járhasson, és maga elbüszkélkedhessen mindenkinek ezzel, vagy talán tévedek?
-Ez az állásomba kerülhet, kisasszony!
-Ne aggódjon, abban az esetben én szerzek magának egy remekül fizető állást. Gondoskodom magáról, hogy ne kerülhessen bajba.
-Le is  csukhatnak érte!
-Doktor! A fogamzásgátló nem ad 100%-os védelmet, ezzel Stephanie is tisztában van. Senki sem fog gyanakodni magára! Nos?
-…Legyen.
-Így kell ezt csinálni doktor! Holnap felhívom a konzervatóriummal kapcsolatban. És ezer hálám! Viszlát!
-Viszlát.

Hatalmas vigyorral az arcomon hagytam el a rendelőt, és főleg akkor kezdett el ragyogni minden, mikor szembetaláltam magam Stephanie-val.
-Szia te lotyesz. –böffentettem oda neki.
-Tessék?
-Menj a pokolba. Mindent meg fogsz keserülni!
-Ne fenyegess, vagy pórul járhatsz!
-Hahaha. –haladtam el mellette. –Pórul itt te fogsz járni kettőnk közül! –motyogtam az orrom alatt.


Stephanie szemszöge:

A doki gyorsan megvizsgált, majd szomorú képpel a kezembe nyomta a bogyóimat. Nem tudom mi baja lehetett ma, mindig olyan kedves volt. Ma valamiért nagyon nincs jó kedve szegénynek. Remélem azért később boldogabb lesz, nagyon életvidám és jóravaló embernek tartom őt.
Na mindegy. Boldogsággal töltött el, amikor Zaynnel találkoztam a rendelő előtt. Mosolyogva üdvözölt, majd gyengéden megcsókolt.
-Istenem, ehhez nem lehet hozzászokni. –suttogtam csukott szemmel, mire ő felnevetett édesen.
-Pedig jobb ha hozzászoksz, mert már az enyém vagy! –emelt fel és elkezdett futni velem.
-Zayn tegyél le, el fogsz esni és még jobban összetöröm a pofám!
-Erre az elragadó… gyönyörű… imádni való kis pofira gondolsz? –puszilgatta az említett területet.
-Bébi nagyon szúrsz! –sipákoltam.
-Mert ficánkolsz és nem bírlak rendesen megpuszilni! –nevetett.
-Persze fogd rám!
-Miért basszus nekem a szám nem szőrös!
-Csak ez az imádni való fejecskéd! –nyomtam puszit az arcára, majd becéloztam a száját.
-Ugye, hogy nem szúr? –nyomott apró puszikat a számra. Átöleltem a nyakát és a fülébe motyogtam.
-Menjünk haza kicsim. –pusziltam a fülébe.
-Ez csikis! –húzta fel a vállát.
-Tudom! –nevettem fel és most a szájára adtam egy cuppanóst és el is indultunk hazafelé.