26. A zenedoboz

Sziasztok! Ez egy nyugodt rész lett, aki látta az Anastasia című mesét, annak lehet, hogy kifejezetten tetszeni fog. Imádom azt a mesét, ma láttam és megihletett:) Jó olvasást! :) 

A dalt linkbe szedtem, új lapon meg tudjátok hallgatni, ha rákattintotok, bár szerintem mindenki ismeri ♥

Felébredtem. Körülöttem minden sötét volt.  Vonat zötykölődését hallottam. Ez nem lehet. Ez a régi házunk!  Magam mellé pillantottam, Zayn után kutatva, ám sehol sem láttam őt. Kimásztam bársonypaplan alól és a meleg padlólapon halkan letipegtem az emeletről.
-Stephanie! Csakhogy felébredtél végre! Apád hívott az előbb, azt üzeni, hogy holnap megint el kell utaznia.
-Hol vagy Zayn, anyu? –csúszott ki az első szó ami eszembe jutott.
-Z… kicsoda?
-Zayn!
-Ki az a Zayn?
-Anya ne csináld ezt velem, a szerelmem, tudod… fekete hajú, nagy bambiszemekkel.
-Tényleg nem tudom kiről beszélsz!
-Dehogynem tudod és… -pillantottam a hasára. –Ez mi? Hol van a testvérem?
-Kicsoda?
-Anya te terhes voltál! Hol a baba?
-Kicsim, szerintem álmodtál mindent! Nem voltam terhes és neked nem volt sosem Zayn nevű barátod… legalábbis nem tudtam róla.
-Teherbe estem és.. te tudtál róla. Még örültél is neki!
-Itt valami nagyon nem oké… várj egy percet! –épp csengettek.
-Oh, sziasztok!
-Tina? és… -pillantottam meg Őt. Őt, akit a földkerekségen talán még magamnál is jobban szeretek. Az én egyetlen Zaynemet.
-Estelle, ő itt Zayn, a barátom. –ekkor anyu kigúvadt szemekkel meredt rám.
-Ez nem lehet… -motyogtam. Nem! Nem álmodhattam ezt az egészet! Nem! –kiabáltam és könnyek szöktek a szemembe.
-Stephanie jól vagy? –kérdezte Tina, miközben Zayn engem skubizott csendben a háta mögött.
-Nem, baromi rosszul vagyok! –bőgtem és felrohantam az emeletre. Becsaptam magam mögött az ajtót és a sötét szobában ráültem az ágy szélére. Felhúztam a lábaimat és átkulcsoltam a karommal őket. Kezembe vettem a zenélő dobozomat, amit még apu hozott nekem Oroszországból. Kinyitottam és a pár elkezdett táncolni, miközben angyali dallammal csilingelve kezdte el dúdolni nekem a kedvenc dalomat.  
-Stephanie gyere ki! –hallottam pár tompa hangot, de a zene teljesen beuralt, így pár üres perc után feladták és elmentek.. A babák újra és újra táncoltak, én pedig semmi mást nem tudtam meghallani ezen kívül. Gyönyörű volt és annyira megnyugtató. Percekig némán folytak könnyeim. Nem lehetett mindez csak álom, annyira valósághű volt, még érzem a csókjait az ajkaimon, ahogy bársonyos ujjai a bőrömet érik, ahogy szuszog alvás közben…
-Bejöhetek? –nyitotta ki az ajtót egy ismerős hang gazdája.
-Gyere. –töröltem le a könnyeimet és felültem.
-Szép zene. –mosolygott. Én ezt nem fogom kibírni. Én azt hittem, hogy szeretjük egymást. Aztán kiderül, hogy mindez csak egy ostoba álom volt?
-Honnan vagy nekem annyira ismerős? –ült le mellém és mélyen a szemeimet fürkészte.
-Nem tudom. Talán Tina mutatott egy képet rólam. Elvégre az unokatesóm.
-Az lehet. –nézett maga elé a padlóra.
-Egyébként jól megvagytok?
-Azt hiszem. –nézett rám mosolyogva. A szívem majd kiszakadt. Hogy lehetek szerelmes belé, mikor ő azt sem tudja, hogy ki vagyok?
Aranyszínű szemeit kémleltem és ő állta pillantásaimat.
-Miért van ennyire fura érzés a gyomromban? Úgy érzem… mintha…
-…Már ezer éve ismernénk egymást…
-Igen. Én… teljesen össze vagyok zavarodva. –hajoltam közelebb hozzá, mire ő szakadozottan mély lélegzetet vett. Ekkor megcsörrent a telefonom.
-Ne haragudj. Tessék! –vettem fel, anélkül, hogy megnéztem volna, hogy ki hív.
-Szia, Harry vagyok, kész vagy?
-Harry? -Na várj, ezt most már tényleg nem értem… Zaynnel nem ismerjük egymást, Harry viszont még a számomat is tudja? Mi ez?
-Nem emlékszel, megbeszéltük, hogy Tinaval és Zaynnel elmegyünk a vidámparkba!
-Nem, Hazza ezt teljesen elfelejtettem. Ne haragudj, máris készülök. –csaptam le a telefont. –Ha megbocsátasz. –mosolyogtam Zaynre, és menet közben letoltam a melegítő alsómat.
-Az a folt… -mutatott a lábamon lévő anyajegyemre kerek szemekkel.
-Mi van vele?
-Nem értem ezt a helyzetet, de… emlékek milliói ugrottak be és…
-Én ilyenkor mikor összezavarodom mindig ezt kezdem el bűvölni. –ültem vissza mellé az ágyra és kezembe vettem a zenélő dobozt.
-Medvetánc, pilleszárny, dől az emlék az ember, dallam cseng, hangfoszlány, volt egy régi december…
-Ezt ismerem! –mosolyodott el és ő is hozzáért a dobozkához. Együtt néztük tovább, mint két kisgyerek. Lecsuktam és felnyitottam újra, így előröl kezdte a dalt. Már együtt énekeltük.
-Medvetánc, pilleszárny, dől az emlék az ember, dallam cseng, hangfoszlány, volt egy régi december… lágy a kéz melengető, fú a hó fényes trojka jő, páros táncot jár a nép, így él a régi kép, régen volt, réges-rég, dőlt a fény a teremben, ismerős, bennem él, ám felsejleni sem mer, dallam cseng, hangfoszlány… volt egy régi december. –ekkor valaki elkezdett tapsolni. Felnéztünk és anyu állt az ajtóban Harryvel és Tinaval.
-Gyertek!
-Sietünk! –mosolyodtam el és magamra kaptam egy farmert. A többiek addig lementek, kivéve Zaynt.
-Annyira különleges ez az egész… -lépett oda elém és fülem mögé tűrte a hajamat.
-Nagyon. –suttogtam, miközben gyönyörű szemeibe néztem. Megcsókolt.

-Stephanie! Stephanie! –óvatosan kinyitottam a szemeimet.
-Az hittem sosem térsz magadhoz, már össze vissza puszilgattalak.! –mosolygott rám.
-Zayn?!
-Ki más lenne, édesem?
-Én azt hittem, hogy Tina.. és a zenedoboz.
-Volt egy régi december. –mosolygott. -Minden szavát értettem, és veled énekeltem. Más álmában beszél, te álmodban énekelsz, egyedi! –nevetett fel. Körülnéztem és itt voltam náluk. A fiúkkal közös lakásában.
-Ezt nem hiszem el! –sikítottam fel, majd nyakába borultam. Hát mégiscsak egy álomba csöppentem…