30. Ne haragudj

Sziasztok! Kis hajbakapás, romantika. :) Puszi, jó olvasást! :)

Egész úton hazafelé azon gondolkodtam, (nem, ő nem Petőfi Sándor, csak Stephanie XD:D szer. megj. :$)  hogy hogy fogom beismerni ezt a bűntettet Zaynnek. Végül is egy merényletet követtem el a közös gyermekünk ellen, amit biztos, hogy soha az életben nem fog nekem megbocsátani és teljesen meg is érteném. Mindent meg lehet oldani, nem kell ilyen drasztikus lépésekhez folyamodni, hogy elhárítsunk egy akadályt. Szeretjük egymást, a gyereket is, és megoldjuk ezt a helyzetet is. Túl sokat szenvedtünk egymásért és a boldogságért, hogy ne élvezhessük ki minden pillanatát így, hogy megkaptuk végre. Biztos voltam benne, hogy meg fog érte haragudni, és teljesen jogosnak érzem a haragját.

-Kicsim beszélhetnénk? -álltam elé bűnbánóan. Előre féltem a reakciójától.
-Persze. –mosolygott és odajött, de nem sokáig tartott a jókedve. –Valami baj van?
-Egy hatalmas hülyeséget tettem. Vagyis akartam tenni.
-Mit? –nézett rám értetlenül.
-Először is… nem anyuhoz mentem…
-Hanem? –kerekedtek ki a szemei.
-Nőgyógyászhoz.
-Mégis minek? Baj van a babával?
-Nem, a baba teljesen egészséges. –csóváltam a fejem.
-Akkor? Mondd már!
-Hülyeséget akartam csinálni, de szerencsére az utolsó pillanatban félkábult állapotban meggondoltam magam.
-Mit akartál csinálni? –fonta össze a karjait maga előtt és idegesség ült ki az arcára. Azt hiszem sejtett valamit.
-Én…
-Te?
-Csak…
-Csak? –emelte fel a hangját.
-El akartam vetetni a babát. –motyogtam lehajtott fejjel.
-Mit mondtál?
-Ne haragudj…
-Hogy kérhetsz tőlem ilyet? Te nem akarod ezt a gyereket?
-De nagyon, ezért gondoltam meg magam!
-De akkor hogy juthatott egyáltalán ilyesmi az eszedbe? De ha már eszedbe jutott. Hogy mehettél el úgy, hogy engem meg sem kérdeztél róla? –kiabált velem.
-Én… meg akartalak szabadítani egy tehertől!
-Milyen tehertől? –ordította le a fejem.
-Jól van, kérlek ne kiabálj, tudom, hogy ocsmány húzás volt, de féltem, hogy tönkreteszed az életedet miattunk.
-És attól nem féltél, hogy ezzel teszed tönkre az életemet? –semmit sem tudtam válaszolni. Megcsóválta a fejét undorodó arccal, majd elment.
-Zayn kérlek!
-Stephanie hagyjál, kérlek! –rántotta ki finoman a kezét szorításomból és elment.
-Basszameg… -görbült le a szám és a sírás kerülgetett.
-Ez… -Niall.
-Ti végig hallgattátok? –néztem rájuk, miközben Harry és Niall a konyha ajtaját támasztották.
-Végig és egyetértünk Zaynnel. Csúnya húzás volt.
-Egyébként most megyünk mert interjúnk lesz. Puszi.
-Sziasztok… -fancsalodott el a képem. Egyedül maradtam a házban…

Elkezdtem agyalni, hogy mégis hogyan békíthetném ki Zaynt. Aztán eszembe jutott egy nagyon jó ötlet. Kb. három órám volt, mert másfél órás út vezet az interjúra.
Beszaladtam a konyhába és összekotyvasztottam egy süti tésztáját. Betettem sülni, és amíg az süldögél magának, kirohantam a virágboltba 50 szép rózsáért. Az összeset elhoztam. Ha tudták volna mire kell, valószínűleg oda sem adták volna. Felfutottam Zayn szobájába, majd letépkedtem a rózsákról a szirmokat. Kiraktam a selymes szirmokból, hogy „Ne haragudj..”, majd behoztam jó pár gyertyát, amit a boltban vettem hazafelé jövet. Szétrakosgattam őket, de még nem gyújtottam meg, hogy ne égessem le a házat, az nem túl romantikus. Lementem a sütit elkészíteni. Pudingosra csináltam, tejszínt fújtam rá meg cukor drazséval körbeszórtam szívecske formában. Tök nyálas, de minden szeretetemet belesütöttem ebbe a kis édességbe…
Letettem a konyha asztalra, mellé egy kis cetlivel, amire azt írtam, hogy „Zayn. ♥”, majd mosolyogva futottam fel az emeletre, mikor megláttam, hogy megérkeztek. Odafent behúztam a függönyöket és meggyújtottam gyorsan a gyertyákat. Aztán bebújtam a szekrény mögé. Izgatott voltam.


Zayn szemszöge:

-Hmm de isteni illatok vannak! –Liam.
-Kaja? –Niall.
-Te Zayn! Gyere már! –kiabált ki Liam.
-Megyek, mi van?
-Nézd csak! –mutatta az asztalon a sütit. Félmosolyra húzódott a szám, mikor elolvastam a cetlit.
-Finomnak néz ki. –hajolt fölé Niall, miközben az asztalra könyökölt. –Megkóstolhatom? –nézett rám csillogó szemekkel.
-Meg, de az nem azt jelenti, hogy az egészet felzabálod. Meg akarom kóstolni legalább, ha már én kaptam. –mosolyogtam.
-Szerintem menj fel, biztos ott van. –mutogatott a lépcső felé Liam.
-Igen, úgyis félbe maradt egy beszélgetésünk. –sóhajtottam egy nagyot.
Felmentem a lépcsőn, és bementem a szobámba.
-Wao… -lepődtem meg teljesen.
-Ne haraguuuuuudj! –ugrott a nyakamba és erősen magához ölelt. Kezeimet a hátára vezettem.


Stephanie szemszöge:

-Ne haragudj szerelmem, szeretlek, és őt is szeretem. Végig bőgtem az egész előkészítést és nem voltam képes megtenni!
-De akartad. Nagyon… -lehajtotta a fejét.
-Nagyon?
-Semmi. Szomorúvá ettél ezzel.
-Kérlek bocsáss meg, tudom, hogy nem volt helyes, amit tettem. De kérlek ne haragudj, csak kerestem a megoldást. Tudom, hogy nem így kellett volna elkezdenem. Mindennél fontosabbak vagytok a számomra és nem akarom elrontani a viszonyunkat, ha már ilyen sokat szenvedtünk érte. Ne haragudj! –könyörögtem neki. Halvány mosolyra húzódott a szája.
-Megígéred, hogy minden komoly döntést megbeszélsz velem a jövőben?
-Megígérem! –fogtam meg a kezeit és a szemébe néztem. Ő lenézett a földre.
-Ne haragudj… -mosolygott, majd a szemembe nézett. –Nagyon szép lett. Szegény rózsák! –nevetett fel.
-Szent a béke? –mosolyogtam szomorú hangon nyávogva, mint egy kislány.
-Hát… -vágott komoly fejet, de szája sarkában ott bujkált a mosoly. Karjaimat nyaka köré fontam és szájon pusziltam.
-Hm? –mosolyogtam.
-Legyen. –engedte ki végre azt az elfojtott mosolyt.
-Köszönöm! –öleltem magamhoz. -Gyere! -fogtam meg a kezét és bevezettem őt a fürdőbe. Itt is teli volt rakva gyertyákkal.
-Biztosra mentél.
-Nem tudtam, hogy férfiakat is meg lehet nyerni ilyesmivel.
-Csak a romantikus férfiakat!
-Akkor te az vagy?
-Esetenként. -mosolyodott el, majd adott egy apró puszit a számra. Aztán még egyet. És még egyet... végül megcsókolt. Finoman lehúzta rólam a kötött pulóvert, ami alatt nem viseltem semmit, csak a melltartómat. Én is lesegítettem az ő felsőjét. Aztán szép lassan lekerültek rólunk a ruhadarabok, majd elmerültünk a habok között...