32. Wings

Sziasztok!  Rómeó és Júlia 2.0 :$ Remélem bírjátok a nyálat, mert akkor tessék:) Személyes élmény ez is :):$ Jó olvas/dást :D

Percekig képtelen voltam megszólalni, mialatt a szobában gyönyörködtem. Aztán Zayn megtörte a csendet, miközben a kanapén ült és a bejgli-t tömte a buksijába.
-Nem is vagy kíváncsi mit kapsz tőlem szülinapodra?
-Miért, még kapok valamit? Ugye csak viccelsz!
-Még nem kaptál semmit sem! Ez csak egy kis ízelítő volt, vagyis inkább csak…
-Figyelmesség?
-Mondjuk úgy. –mosolyodott el és felállt. Felvett az asztalról egy aranyszínű borítékot.
-Ez mi? –néztem rá csillogó szemekkel.
-Be kell ismernem valamit. –mosolygott sunyin.
-Mit?
-Hát egy kicsit szervezkedtem a hátad mögött. Meg pár információt elferdítettem, de azt akartam, hogy meglepetés legyen. Remélem nem haragszol.
-Nem, de mi van? Nem értem!
-Hát beszéltem anyukáddal ezzel –lobogtatta meg a borítékot –kapcsolatban. Megbeszéltem anyukámmal, hogy nem lenne e nagy baj, ha nem lennék otthon karácsonykor Bradfordban, és anyukáddal is lezsíroztam, ő ugyanis az új pasijánál tölti el a karácsonyt.
-Mi? Anyunak új pasija van?
-Nem hiszem el, hogy ezt ragadtad ki az egészből. –rázta meg mosolyogva a fejét.
-Jó, ne haragudj, de nem tudtam róla.
-Én is tegnap tudtam meg. Szóval… -vett egy nagy levegőt.
-Miért is nem leszünk otthon karácsonykor?
-Ezért. –mosolygott és a kezembe nyomta a borítékot. –Feltéve, ha tetszik az ötlet.
Félve és izgatottan nyitottam ki a kis aranyszínű masnival átkötött lapokat, és előhúztam belőle egy, nem nem.. ez kettő. Két repülőjegyet.
-Pá… Páriiiiiizs! –sikítottam fel örömömben. –De honnan… honnan?
-Egyszer mesélted nekem, mikor a parkban ültünk Chicago-ban, hogy nagyon szeretnél elmenni Párizsba, mert még nem volt rá lehetőséged. Emlékszel?
-Tényleg… és ezt te így megjegyezted?
-Mindent megjegyzek, amit te mondasz! –mosolyodott el.
-Köszönöm, hogy vagy nekem, drága! –öleltem meg és megcsókoltam.
Mostmár egészen biztos voltam benne, hogy megfogtam Isten lábát ezzel a fiúval, és sohasem fogom őt elengedni!



Tina szemszöge:

Már egy hónapja töröm magam azon, hogy mégis hogyan rondíthatnék bele a kis tökéletes Stephanie és a degenerált Zayn családi idillkéjébe. Még azt sem tudom, hogy hogyan fogom véghezvinni, hogy eltüntessem a fattyút akit az a nyomorult megszül majd, mivel az az idióta Tom lebuktatott. Előkaptam a telefonom és bepötyögtem Estelle számát. Kicsengett.
-Mit akarsz Tina, nem nagyon érek most rá!
-Szia, nem zavarlak sokáig. Csak szeretnék kérdezni, vagyis inkább kérni valamit.
-Mégis mit?
-Csak… tudod itt a karácsony és én teljesen egyedül ünneplem. Szeretnék kibékülni a családommal, mert nagyon magányosnak érzem magam. Tudod, hiányoztok. Te is, Stephanie is és Miranda is. Szeretném, ha együtt töltenénk el ezt a karácsonyt!
-Ez sajnos lehetetlen. Stephanie és Zayn Párizsba mennek, én pedig Mike-kal, a párommal töltöm az ünnepeket a családjánál. Megbeszélhetem Stephanie-val, hogy az egyik napot veled töltsük el, de a szenteste biztos, hogy nem fog összejönni.
-Nekem az is jó, ha 25-én vagy 26-án, csak veletek lehessek. Nem jó ez így, hogy az amúgy is csonka családunk teljesen széthulljon. A szüleim nincsenek itthon, a férjed úgyszintén…
-Meglátom mit tehetek, rendben?
-Köszönöm szépen. Várom a hívásodat! –tettem le a telefont széles mosollyal. Terv első része kipipálva…


Stephanie szemszöge:

Felhívtam anyut, egyszerűen nem bírtam magammal, hogy ne kérdezzem meg tőle az új pasiját. Elmesélte, hogy valami Mike Spencer a neve és tesitanár egy gimiben, és elvileg nagyon cuki. Aztán átváltott egy olyan témára, ami nagyon felidegesített… Tina.
-Megkért, hogy karácsonyozzunk együtt.
-Az nem fog menni, egész ünnepek alatt ott leszünk Párizsban. Mindhárom nap. –mondtam, miközben Zayn a nyakam puszilgatta. Mosolyogva próbáltam ellökni magamtól, a mellkasára tett kezemmel toltam, de egyre csak közeledett.
-Jól van anyu, majd beszélünk, most le kell tennem!
-Jó, szia kicsim, vigyázz magatokra!
-Te is! –tettem le a telefont.
-Ahhhh… -szisszentem fel, ahogy Zayn a hátamra simította kezeit.
-Baj van, bébi?
-Háááááát… szóval… szeretnék neked elmondani valamit, aminek nem garantálom, hogy örülni fogsz, de ki tudja…
-Mégis mi lenne az?
-Hát… csináltattam egy icike picike tetkót.
-Tetkót? –csillantak fel a szemei.
-Igen, tetkót. De ez így feldobott?
-Muti muti muti mtui! –tapsikolt mint egy kisgyerek.
-Megmutatom, de ne akadj ki, jó? –húztam fel a pulcsimat, és a pólómat is. Nem volt rajtam melltartó, mert rettenetesen zavarta volna a friss varratokat.
-Le van még fóliázva, szóval nem sok minden fog látszódni… Egyébként már két hete rajta van, csak…
-És én erről hogy nem tudok? –konyolt le a szája.
-Mert nem akartam megmutatni, amíg be nem fejezték. És ugye pont kapóra jött az a pár nap miniturné.
-Aztaaaaaaaaaaaa! –tátotta el a száját. –Ez gyönyörűűűűű! –vizslatta meg a nagy angyalszárnyakat a hátamon.
-Tényleg tetszik?
-Eszméletlen szép! De nem azt mondtad, hogy pici? Ez az egész hátadat eltakarja édes! –nevetett fel.
-Jó, talán egy kicsit túloztam. –pirultam el. –De annak örülök, hogy szépnek találod. –mosolyogtam.
-Gyönyörű. Tényleg. –megcsókolt. Finoman lefektetett a hátamra és mélyen a szemeimbe nézett.

**


-Olyan törékenynek tűnsz, félek, hogy összeroppansz a karjaimban.
-Shh…-mosolyogtam, majd adtam a mellkasára egy puszit, miközben a fóliától addigra megszabadított tetoválásomon futtatta lágyan puha ujjait.
-Angyalom… én törékeny kis angyalkám…