28. Váratlan vallomás

Sziasztok! Ez egy viszonylag light 18-as rész lett, visszaemlékezgetős, ilyenek. A kékkel írt a visszaemlékezés, ha valakinek nem lenne egyértelmű:) élvezzétek! :D

Az ágy szélén ültem, miközben lábaimat felhúzva és karjaimmal átölelve azon gondolkodtam, hogy mindent elrontottam az életben. Nincsenek barátaim, az anyám szégyell, a rokonaim elhagytak. Az egyetlen értéket, amim van, azt is lopva szereztem magamnak. Zaynt. Elszerettem őt a saját utokatestvéremtől. Aztán eszembe jutott Tina és a legutóbbi találkozásunk…

-…az élő istenre esküszöm, hogy a börtönben fogsz megrohadni! –téptem a haját két marokkal.
-Nekem te ne fenyegetőzzél itt! Az én lakásomban!
-Lányok most már elég legyen! –fogta meg a csuklóm finoman Zayn, és érintése nyomán ujjaim ellazultak, és Tina dróthaja kisiklott közülük.
-Azt hittem jobb ízlésed van ettől? –mért végig lesajnálóan. –Kövér és ronda. Gratulálok Malik, biztos egy kellemes ribanc az ágyban.
-Fogd be Tina! –lépett közel hozzá tüzet okádó szemekkel.
-Miért fáj az igazság?
-Nem mindenki akkora kurva mint te, hogy képes vagy lefeküdni valakivel fizetségképp. –lekevert neki egy pofont…


Miért ilyen bonyolult az élet? Már kezdtem azt hinni, hogy megtalálom a boldogságom. Erre most jöttem csak rá igazán, hogy mennyire magányos is vagyok. Sötét van a szobában. Az egész napot itt töltöttük Harryvel és Zaynnel, míg a fiúk az állatkertben lézengtek. Most meg vidámparkban vannak, mert éjszakai kedvezményt kaptak. Hívtak minket is, de éppen Harry dugott, mikor bekopogtak…

-Kopp kopp, durmolók! –nevetett Liam.
-Li… li… -suttogtam, mert több hang nem jött ki a számon Közben ütemesen mozogtam rajta. Én voltam felül...
-Ahhh.. –Harry.
-Fogd már be, meghallanak! –pirított oda Zayn röhögve.
-Nem bírom! El fogok..
-Jó, halkan lődd tele! –röhögött Zayn, mire nekem is fel kellett nevetnem.
-Engedjetek már be! –kopogott röhögve Liam.
-Most nem alkalmas! –Zayn.
-Mit.. mit csináltok odabent?
-Hát… basszameg mit mondjak? –suttogott.
-Van itt egy nagy pók és nem akarhjaaaaajjjj aahhhh. –markolt bele erősen a csípőmbe miközben elment. -Bazmeg ez megcsípett! –fel kellett röhögnöm. Alig bírtam visszafojtani hogy hangosan kifakadjak.
-Most már tényleg nem értem! Mit műveltek?
-Jobb is ha nem érti. –dörmögte Harry halkan, miközben hátamra fektetett és végigpuszilta a felsőtestem.


Miért érzem azt, hogy nekem valami kevés ebben az életben? Mindenem megvolt már, amit ember csak kívánhat. Szépség, hatalom, pénz, szerelem… mégis valami úgy hiányzott… Talán csak ezért mentem bele ebbe az egészbe hogy elszeressem Zaynt? Nem gondoltam volna, hogy tényleg szerelmes leszek, eleinte csak dacból startoltam rá. Aztán tessék. Most itt fekszik az ágyban mellettem –jobban mondva most Harry mellett – békésen alszik, én pedig a gyermekét hordom a szívem alatt. Boldog vagyok, rettenetesen boldog… valami azonban még sem teljes az életemben. Hajnali negyed egy van. Olyan jólesik csak kibámulni az ablakon. Odakint havazik. Először azt hittem hogy esik az eső, aztán jobban megnéztem. Túl lassan szállt lefelé és fehér volt. Megörültem neki. Ez az első alkalom, hogy örülni tudtam annak, hogy esik a hó. Megláttam benne a szépet, amit ezelőtt sosem tudtam. Hiába voltam gazdag, csak abban láttam a szépet, ami drága volt…
Éreztem, hogy mozgolódik alattam az ágy, majd gyengéd puszikat a vállamon. Puha puszik voltak, hátra se kellett néznem, hogy tudjam kitől kapom őket.
-Nem bírsz aludni? –suttogott.
-Nem nagyon. Gondolkodtam.
-Baj van?
-Harry, kérlek… ölelj magadhoz!
-Mesélj, mi a baj?
-Nem akarom felkelteni Zaynt!
-Gyere! –fogta meg a kezem és felhúzott az ágyról.
-Hová megyünk Hazza? Teljesen meztelen vagyok! –mosolyodtam el.
-Én is! –mutatott magára. Bementünk a fürdőbe és magunkra csavartunk egy-egy fürdőköpenyt, majd kihoztunk a nagy pokrócokat a szekrényből, felvettem a csizmámat és kiültünk az erkélyre.
Leültünk a kerti bútorra –vagy minek nevezzem. Ilyen kanapé szerűség, de direkt kinti használatra való –és összebújtunk. Harry a hajamat simogatta.
-Mi a baj kislány?
-Nem tudom, olyan üresnek érzem magam…
-Ezen könnyen segíthetünk. –mosolyodott el.
-Bunkó! –böktem vállba. -Perverz vagy, de nagyon tetszik az ötlet. –pusziltam szájon.
-És még bunkó is vagyok! –nevetett fel kicsit, majd az ölébe húzott és megcsókolt. Egy kicsit hagytam, majd elfordítottam a fejem, és átölelve őt a vállára fektettem. A hátamra vezette a kezét és simogatta.
-Valami baj van tényleg?
-Tényleg üresnek érzem magam…
-De miért?
-Nem tudom, csak.. –csordult ki egy könnycsepp a szememből.
-Na! Nézz rám! –parancsolta. Letöröltem a könnyeimet és rámeredtem.
-Csak?
-Úgy érzem, hogy nincs értelme az életemnek! Senki se áll közel hozzám, nincs egy olyan ember sem, akiben megbízhatnék és senki sem érez irántam pozitívan.
-Ez oltári nagy baromság! –simította tenyerét az arcomra.
-Nem az, hidd el!
-Dehogynem! Én nagyon közel állok hozzád. Vagyis pillanatnyilag ülök. –mosolyodott el, majd folytatta. –Bennem megbízhatsz, és…
-És?
-Nagyon szeretlek! Nagyon.. –puszilta meg a számat, majd rendesen megcsókolt.